FRISS: Szijjártó Európát elpusztító terrorveszélyről magyarázott

Elárulta, mi fontosabb a háborúnál.

Az ukrajnai háború okozta globális élelmezési válság nyomán újabb migrációs hullámok indulhatnak meg, ami kedvez a terrorista szervezeteknek, ugyanis a merénylők könnyen meg tudnak bújni az érkező emberáradatban — állapította meg Szijjártó Péter csütörtökön.

A külügyminiszter az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni globális koalíció külföldi harcosokkal foglalkozó munkacsoportjának ülésén azt mondta, hogy most az ukrajnai háború köti le a nemzetközi figyelmet, de nem szabad elfeledkezni a már korábban keletkezett biztonsági kihívásokról sem, amelyek „egyáltalán nem veszítettek sem a súlyukból, sem az intenzitásukból”.

Beszédében elmondta, hogy szerinte a terrorszervezetek az ilyen instabil helyzeteket mindig megpróbálják a maguk javára fordítani, így az IÁ vezetői is újabb európai merényleteket sürgettek az utóbbi időben, ezért is kulcsfontosságú a szomszédos országban zajló fegyveres konfliktus mihamarabbi lezárása.

Hozzátette: ez abból a szempontból is rendkívül lényeges, hogy az orosz és az ukrán gabonaexportnak jelentős a szerepe számos, egyébként is instabilitásra hajlamos ország élelmiszerellátásában.

„Éhínségek esetén a szélsőséges ideológiák sokkal könnyebben tudnak terjedni, az erőszak felüti a fejét, és ilyenkor részben súlyos elvándorlási hullámok indulnak, részben pedig

a terrorizmus legjobb táptalaja jön létre”

— vélekedett.

Szijjártó kitért a terrorizmus és az illegális migrációs hullámok közötti összefüggésre is, megállapítva, hogy a merénylők könnyen meg tudnak bújni az ellenőrizetlenül érkező emberáradatban.

Közölte: Magyarország déli határán idén eddig 215 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg, csak idén 1500 embercsempész ellen indult eljárás, a nyugat-balkáni útvonalon keresztül érkezők száma pedig már hasonlít a 2015-ös bevándorlási válság időszakában tapasztalthoz.

„Ezek a migránsok már teljesen új dimenzióját hozzák az erőszaknak és agresszivitásnak,

ugyanis most már fel vannak fegyverezve, éles fegyverekkel jönnek, egymásra lőnek és fenyegetik a magyar határt védő rendőröket és katonákat”

— fejtette ki.

„Minden eddiginél jobban és erőteljesebben kell támogatni a nyugat-balkáni országokat annak érdekében, hogy garantálni tudják a saját és ezáltal a mi biztonságunkat is”

— tette hozzá, megjegyezve, hogy az Európai Uniónak világos üzenetet kellene közvetítenie, miszerint nem érdemes megindulni a kontinens felé.

A miniszter azt is elmondta, hogy Közép-Európa számára a biztonság és a stabilitás kérdése, a terrorizmus elleni küzdelem ügye mindig is kiemelt jelentőséggel bírt. Hozzátette, ebben a régóta nem tapasztalt súlyosságú és összetettségű biztonsági válsághelyzetben fontos összefogni a Nyugat-Balkánnal a hatékony terrorellenes fellépés érdekében.

(MTI)

Valódi Hírek