Mi történt? Varga Judit kőkeményen nekiment az árstopnak

Rájött, hogy kezd betelni a pohár a népnél.

Facebook-videót tett közzé egy brüsszeli interjújáról Varga Judit, amelyben az ársapkákról beszélt. Bár a magyar kormány árstopot alkalmaz néhány alapvető termékekkel, illetve a benzinnel és a gázolajjal kapcsolatban, arról beszélt,

hihetetlen nagy felelőtlenséget” jelentenek az árszabályozások

hatástanulmányok nélkül. Ennek ellenére nem mondta el az igazságügyi miniszter, a magyar kormány milyen hatástanulmányt végzett a magyar árszabályozások bevezetése előtt.

Elmondta, az árkorlátozások azt eredményezik, hogy a kereskedő másnak adja el az energiát. Nem biztos benne, hogy amennyiben életbe lépnek az uniós ársapkák, az oroszok eladnak a jövőben gázt Európának.

Álláspontja szerint „diverzifikálni kell„, azaz többféle tevékenységet szükséges folytatni. Példaként arról beszélt, csővezetéket építtetne, mert egyelőre elmondása szerint nem érkezik elegendő energia Nyugat-Európából.

Európát energiafüggetlenné tenné azzal, hogy több gázbeszerzési ajánlatot vetne latba, hogy a legjobbat választhassák ki a döntéshozók. Szerinte ezzel szemben a mostani javaslatok az „ellátásbiztonságot veszélyeztetik„.

(Varga Judit/Facebook)

Valódi Hírek