Bajban van az ország egyik leggazdagabb települése is, katasztrófára számít a polgármester

A válság mindenkit megvisel.

Nincs jó helyzetben a rezsi- és energiaválság miatt az ország egyik leggazdagabb városa, Budaörs sem. A helyi vállalkozások közül sok már bezárt, és a város lakói sem látják túl pozitívan a jövőt. A polgármester úgy látja, katasztrófa felé megyünk, már csak azt nem látjuk, mekkora lesz a krízis.

A Telex stábja Budaörsön járt, ahol a helyieket kérdezték arról, mit várnak a rezsiválság által okozott helyzettől a következő hónapokban.

„Hetente nézzük az villanyórát, és mindent leépítünk, amit csak lehet.”

– nyilatkozta egy lakos. A többség hasonló módszerekről számolt be: takarékos izzókra váltottak, villanybojlert cseréltek le, és úgy igyekeznek spórolni, ahogy csak lehet.

„Katasztrófa előtt állunk, de nem tudjuk, mekkora előtt”

– mondta a lapnak Witthinghof Tamás, Budaörs polgármestere.

„Az, hogy a település az elmúlt három évtizedben egy olyan gazdasági hátteret teremtett, amivel fent tudná magát tartani — hozzáteszem, ha az állam nem vonna el éves szinten több milliárd forintot törvénytelenül — abból nem következik az, hogy az itt élők között ugyanúgy ne lenne jelentős anyagi különbség.”

– hangsúlyozta a polgármester. Sőt, szerinte még szembetűnőbb a különbség, hiszen a lakosok egy harmada lakótelepen él.

Bár a legtöbben határozottan csalódtak és felháborodtak a rezsiárakon, a megszólalók között volt olyan is, aki azt gondolja, hogy a Fidesz betartotta a választási ígéreteit a rezsicsökkentéssel kapcsolatban is.

Megszólaltak helyi vállalkozók is, akik teljesen bizonytalanok a jövőjüket illetően, és jelenleg azt sem látják tisztán, nyereséges vagy veszteséges-e a helyzetük. A városban már vannak olyan vendéglátósok is, akik bezártak a milliós számlák miatt, így a helyzet semmiképpen sem rózsás.

„Szépségszalonom van, bérlőim vannak, és már most elkezdtük a vendégekre hárítani egy részét”

– mondta egy nő. A számlái már a háromszorosára nőttek, amivel a létük forog kockán.

A teljes videót itt nézheted meg:

Valódi Hírek