DK a jászberényi botrányról: Nincs kiegyezés a Fidesszel sem országosan, sem Jászberényben!

Aki ezzel szembemegy, azt árulónak tekintik.

Pénteken a 24.hu számolt be arról, hogy feloszlathatja magát a jászberényi képviselő-testület, miután Budai Lóránt jobbikos polgármester mögül elfogyott a többség a városházán.

A Demokratikus Koalíció állásfoglalást adott ki az üggyel kapcsolatban, amelyben kiállnak az ellenzéki egység mögött, és megüzenték, hogy ha egy képviselőjük a Fidesszel közösen megszavazná a testület feloszlatását, azt a DK elveivel való szakításként értelmeznék, és ezzel arányos következményeket vonna maga után.

A DK elnökségének közleményét változtatások nélkül közöljük:

„Nincs kiegyezés a Fidesszel sem országosan, sem Jászberényben. Szövetségeseink cserbenhagyása árulás.

A Demokratikus Koalíció ismert módon élesen és határozottan szemben áll a jelenlegi kormánypárt politikájával.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség kormányzását történelmi, politikai tragédiának tartjuk.

Az elmúlt években e politikával szemben álló demokratikus erők együttműködését szorgalmaztuk, építettük. Ennek eredménye lett többek között, hogy Jászberény városának a mi támogatásunkkal is ellenzéki polgármestere lett.

A napokban a város képviselő-testülete elé kerül egy előterjesztés a testület feloszlatásáról. A kezdeményezés sorsáról, támogatásáról vagy elutasításáról a polgármesternek és a mögötte álló képviselőknek, köztük a Demokratikus Koalíció képviselőjének közösen kell dönteni. Ez esetben ezt a döntést a DK országos elnöksége helyi belügynek tekinti.

Annak az esetleges lehetőségét, hogy a DK képviselője a Fidesz képviselőivel egyeztetve, közösen alkossanak többséget a polgármester mögött állókkal szemben, és így érjék el az előterjesztés elfogadását, pártunk elveivel, normáival való szakításként értékelnénk.

A DK-ban szövetségeseink cserbenhagyása, a Fidesszel való hatalmi kiegyezés politikánk elárulását jelenti. Következményei ehhez igazodnak”.

 

Valódi Hírek