Óriási leleplezés: Hiába hazudik a Fidesz a magyaroknak, Orbán behódolt az EU parancsainak

Ezt már nem lehet kimagyarázni.

Dr. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, szombaton Facebook-oldalán arról posztolt, hogy Orbán Viktor szavazta meg a szankciókat, és nem a brüsszeli bürokraták.

Molnár Csaba bejegyzésében arról írt, hogy a szankciókról Orbán szerint „a brüsszeli bürokraták” döntöttek, és persze „a baloldal”. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy ez nincs így, ugyanis az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács dönt, ahol vagy maga Orbán, vagy valamelyik minisztere szavaz.

Hozzátette: nincs döntési joga sem az Európai Bizottságának, sem az Európai Parlamentnek. Így nem döntöttek erről sem „a bürokraták”, sem az EP-képviselők, Orbán viszont igen, mivel kivétel nélkül mind a nyolc uniós szankciós csomagra igennel szavazott.

Molnár Csaba bejegyzését változtatások nélkül közöljük:

„Orbán szerint az Oroszország elleni szankciókról a brüsszeli bürokraták döntöttek. Meg persze a magyar baloldali EP-képviselők. Na ebből egy szó sem igaz.

Ilyen ügyekben ugyanis az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács dönt, ahol vagy maga Orbán, vagy valamelyik minisztere szavaz.

Nincs döntési joga sem az Európai Bizottságának (az ott dolgozókat szokták fidesz-nyelven bürokratáknak nevezni), sem az Európai Parlamentnek (ahol azok a bizonyos baloldali EP-képviselők vannak).

Szóval nem döntöttek erről sem a bürokraták, sem a nép által választott EP-képviselők (például én magam) sem. Viszont Orbán igen.

Kivétel nélkül mind a nyolc uniós szankciós csomagra igennel szavazott.

Mondják, hogy ha sokszor ismételnek el egy hazugságot, akkor az igazsággá válik. Pedig nem így van. Legfeljebb olyan hazugság lesz, amit sokan elhisznek.

Talán már nem is olyan sokan”.

.

Valódi Hírek