FRISS: Nekiment három korrupcióellenes civil szervezet Orbánék korrupciótámogató törvényeinek

Az EU ehhez kötötte a magyarországi támogatások kifizetését.

A K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság és a Transparency International Magyarország elemzésükben már a törvények megalkotásának körülményeit is kétségesnek ítélik meg, hiszen a kormánynak az Európai Uniónak tett ígérete ellenére

nem előzte meg a törvénycsomag elkészítését társadalmi és szakmai egyeztetés.

A három civil szervezet közös elemzésben értékelte azon törvényeket, melyeket az elmúlt napokban fogadott el a kormánytöbbség a Parlamentben — számoltak be közleményükben.

Mint írták, „a civilek a korábbi közös álláspontjuk nyomán most is sajnálatosnak tartják, hogy a törvények megalkotását és elfogadását a kormány vállalásai ellenére semmilyen társadalmi, szakmai konzultáció nem előzte meg”.

Ezzel együtt úgy vélik, a törvénycsomag az elmúlt tizenkét év „legjelentősebb, hovatovább egyetlen komolyan vehető korrupció ellenes törvényhozási akciósorozatát jelentik a kormány részéről”.

Hangsúlyozták azonban azt is, hogy nem önkéntes törvényalkotásról van szó, hanem arra az Európai Bizottság nyomásának hatására került sor, „mert az Európai Unió

a további támogatásokat immár jogállami feltételrendszerhez köti”.

A szervezetek előrelépésként értékelik az Integritás Hatóságnak azt a jogosítványát, amely szerint felfüggeszthet közbeszerzési eljárásokat, illetve azt is, hogy úgynevezett mulasztási pereket indíthat a feladataikat kifogásolható módon ellátó állami hivatalok ellen.

Azt viszont nem tudni „hogy az Integritás Hatóság valóban független lesz-e; a vezetői kinevezések néhány héten belül lesznek csak nyilvánosak. De még ha az Integritás Hatóság független is lesz, a többi állami szerv élére kinevezett politikai potentátok ettől még a helyükön maradnak, és aligha mennek majd szembe a NER érdekeivel – így

Magyarország esetében továbbra is foglyul ejtett államról beszélhetünk”.

További hiányosságként rámutattak, hogy az Integritás Hatóság csak kérheti, de nem kötelezheti az állami szerveket arra, hogy ellássák az egyébként törvényileg előírt feladataikat.

Az elemzés szerint az is fontos fejlemény, hogy a jövőben már nem lesz abszolút monopóliuma az ügyészségnek arra, hogy vádat emeljen korrupciós ügyekben. Ám megjegyezték, még előremutatóbb lett volna, ha nemcsak magán- és jogi személyek, továbbá civil szervezetek, de az új Integritás Hatóság is közvetlenül a bírósághoz fordulhatna abban az esetben, amennyiben az ügyészség nem indít eljárást vagy megszünteti a nyomozást.

A három civil szervezet meglátásaikat angol nyelven is közölték, „bízva abban, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány között zajló tárgyalások nyomán lehetőség nyílik a törvények szükséges módosítására”.

Transparency International Magyarország/Facebook / hang.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/10/04/friss-az-ep-kepviselok-tobbsege-nem-hiszi-hogy-orbanek-teljesiteni-fogjak-vallalasaikat-az-eu-s-penzekert

Valódi Hírek