„Vegyük vissza a jövőnket!” — Elfoglalták a Margit hidat a tüntetők, folyamatosan érkeznek a diákok (+videó)

Elkezdődött a hídfoglalás.

Az elmúlt percekben zárták le a budai hídfőt az autós forgalom előtt, nem sokkal később teljesen elfoglalták a hidat a tüntető diákok, tanárok és szülők.

Október 5-én szerdán, országszerte számos iskola előtt tartottak tüntetéseket szülők, tanárok, diákok, a legnagyobb élőlánc a Széll Kálmán tértől az Attila úton és az Erzsébet hídon át a Keletiig ért.

Közben sok iskolában sztrájkolnak, a tanárok polgári engedetlenséget hirdettek.

A hídon már több ezer diák tüntet az oktatásért, az egyre hangosabb tömeg, pedig azt kiabálja:

„Nincs tanár, nincs jövő!”.

A tüntetésen megjelent többek között az újpesti Bródy Imre Gimnázium, az Eötvös József Gimnázium és az Óbudai Árpád Gimnázium és a Piarista Gimnázium is.

Az Eötvös József Gimnázium egy nagy, kockás ingre hasonlító ponyvát is elkezdett lengetni a síneken, közben felszólalt az első diák is, aki elmondta: kicsit félelmetes kiállni ennyi ember elé, de nem félelmetesebb annál, ami az országban zajlik a közoktatásban – amit a tizenhatezres tanárhiány és a tanárok kirúgása is jól mutat.

„Arra kérem azt a 135 bátor képviselőt, hogy ne nézzék le a tanárainkat, mert nekik köszönhetünk mindent”

— mondta a diák, hangsúlyozva,

elvették a jövőjüket, amit most vissza kell venniük.

A tömeg az egész úttestet elfoglalta, a villamosforgalom mindkét irányba megállt. A híd egyik pillérjénél transzparenst tartanak a levegőbe, amelyen az áll:

„Ne rúgjátok ki a tanárainkat!”

A közlekedés a Jászai Mari téren leállt, a rendőrség lezárta a hídra vezető forgalmat, megállt a villamosközlekedés is.

Egy idősebb demonstráló elmondta, ugyan neki nincs hozzátartozója, aki közoktatásban tanul, ő mégis azért jött ki a tüntetésre, mert kíváncsi volt, hogy mit tesznek a fiatalok a jövőjükért. Nem szeretné, ha erőszakba fulladnának ezek a demonstrációk, amelyek fontos ügyekért történnek.

A Magyar Energiaipari és Rokonszakmákban Dolgozók Szövetsége (VDSZ) is megjelent a tömegben saját zászlójával. Nem sokkal utánuk az Amnesty International két fiatal aktivistája is feltűnt, és saját készítésű táblát ajánlottak fel a résztvevőknek, amin

Pintér Sándor belügyminiszter távozását követelték.

Egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, a híd lejárata már majdnem megtelt tüntetőkkel. Az emberek folyamatosan érkeznek.

Videó:

(index.hu)

Valódi Hírek