FRISS: Polgári engedetlenséggel tiltakozik újabb két gimnázium, hogy így támogassák a Kölcseyből kirúgott tanárokat

Egyre többen vannak.

A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban és a budapesti Szent István Gimnáziumban is tiltakoztak hétfőn a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak botrányos kirúgása miatt.

Dunakeszin 16 tanár vett részt polgári engedetlenségben, akikhez további 24 kollégájuk csatlakozott, támogassák őket. A helyi tankerületnek küldött levelükben azt írták, szolidárisak „az oktatás ügyéért kiálló, azért áldozatokat is vállaló” kollégáikkal.

„Helytelennek tartjuk az oktatásban fennálló problémák megfélemlítéssel, erőszakkal való megoldásának kísérletét. Úgy gondoljuk, ez csak tovább súlyosbítja a helyzetet. Ehelyett az érintettekkel, a szakmai szervezetekkel való párbeszédet támogatjuk. Sajnáljuk, hogy mindezek kifejezésére

már nem maradt más lehetőségünk, mint a polgári engedetlenség.

Hiszen tanárok vagyunk, legszívesebben az óráinkon lennénk, és azt tennénk, amihez a legjobban értünk. De felelősséggel tartozunk kollégáinkért és azért is, hogy diákjaink minél jobb oktatási rendszerben tanulhassanak”

— írták.

Arra kérték a tankerület vezetőjét, álljon melléjük az iskola és a diákok helyzetének javításáért tett erőfeszítésekben.

A budapesti Szent István Gimnáziumban szintén számos tanár szintén megtagadta a munkát. Tiltakozásul sokan feketében mentek dolgozni azok közül is, akik nem vettek részt a polgári engedetlenségben.

Az egyik tiltakozó tanár azt mondta, az 500 fős diákság többsége tudtukon kívül szintén feketét vett fel. Közös képükön a diákok a következő feliratot emelték a magasba:

„Büszkék vagyunk tanárainkra, mert kiállnak magukért és értünk!”

(444.hu)

Valódi Hírek