Gyurcsány a DK-s jelölt 61 százalékos győzelme után: „Akkor indul a fordulat. Velünk.”

Nagy Eszter elképesztő arányban verte meg a fideszes ellenfelét.

Beszámoltunk róla, hogy több mint 60 százalékos eredménnyel a baloldali pártok által támogatott DK-s jelölt, Nagy Eszter nyerte a vasárnapi időközi választást a II. kerületben.

Nagy Eszter a szavazatok 60,81 százalékával fölényesen győzedelmeskedett, míg a Fidesz jelöltje mindössze 36 százalékot kapott.

Nagy Esztert nem “támogatta” a mostantában a Fidesz felé orientálódó Jobbik, valamint Márki-Zay Péter mozgalma sem, talán ez is közrejátszott a nagyarányú győzelmében.

A DK-s jelölt győzelme után megszólalt a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc is, aki azt írta:

Az elmúlt hónapok legnagyobb ellenzéki győzelmét aratta a DK jelöltje a II. kerületi időközi választáson.

Akkor indul a fordulat. Velünk. Egyelőre itt Budán, aztán majd Pesten, és majd mindenhol.

A győzelemben a siker nagy része a jelöltünké, Nagy Eszteré, aztán a polgármesteré, Őrsi Gergelyé, elképesztő munkát végzett, végül a Demokratikus Koalíció sok száz aktivistájáé.

Zsenik. Köszönjük.

Csodalatosak vagytok.


.

Nagy Eszter győzelmére a pártja külön is reagált, a Demokratikus Koalíció közleményében azt írta:

Az elmúlt hónapok legnagyobb ellenzéki győzelmét aratta Nagy Eszter, a DK-s közös ellenzéki jelölt a II. kerületi időközi választáson

Nagy Eszter DK-s közös ellenzéki jelöltként ma elsöprő többséggel, a szavazatok 60%-ával nyerte meg a II. kerületi időközi választást.

A választásra azért került sor, mert a nyáron elhunyt a DK korábbi budai önkormányzati képviselője, Tompa János. A mai győzelem az elmúlt hónapok legnagyobb ellenzéki győzelme, méltó Tompa János barátunk emlékéhez.

A Demokratikus Koalíció gratulál és eredményes képviselői munkát kíván Nagy Eszternek! Felemelő látni, hogy célba ért Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök üzenete: van alternatíva és van remény!

Valódi Hírek