Árnyékkormány: Meg kell akadályozni a Vodafone állami felvásárlását! (+videó)

Az Európai Bizottsághoz fordulnak.

Augusztus végén jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, hogy a magyar állam közreműködik a Vodafone hazai tulajdonba vételében.

A tranzakció értéke

715 milliárd forint,

ami több, mint a rezsivédelmi alap.

Az árnyékkormány felhívja a figyelmet, hogy ez a többszázmilliárdos tranzakció olyan mértékű felelőtlenség az Orbán-kormány részéről, amit meg kell akadályozni.

  • Az árnyékkormány a tranzakcióra szánt összegnek csak a kamatából duplájára növelné az álláskeresési járadék folyósításának idejét.
  • Rendezni lehetne belőle a pedagógusok bérét.
  • A közfoglalkoztatottaknak jelentős mértékű egyszeri támogatást lehetne adni ebből az összegből.
  • A jelenleg 240 milliárd forint értékű diákhitel állományt vagy annak egy részét el lehetne engedni.
  • 250.000 forint egyszeri rezsi támogatást lehetne adni kétmillió rászoruló családnak.
  • A nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők részére egy havi plusz ellátást lehetne biztosítani.
  • Hatalmas mértékű bővítés lenne végrehajtható a bölcsődei és óvodai helyek számát tekintve, új intézmények létrehozásával.

Az Árnyékkormány célja, hogy ezt az értelmetlen tranzakciót megakadályozza.

Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult a lehetséges versenykorlátozó hatás miatt, jelezték az Európai Bizottságnak a lehetséges tiltott állami támogatás aggályát, és a Vodafone felsővezetésének is címeztek egy levelet a tranzakció káros következményeiről.

Elindítanak egy honlapot is, a nodafone.hu-t, amelyen keresztül felhívják a figyelmet a tranzakció visszáságaira és az általuk megtett lépésekre

– közölte Dr. Dávid Ferenc gazdasági árnyékminiszter, a parlament gazdasági bizottságának alelnöke.


.

Valódi Hírek