Nem látszott a vége: Élőlánccal tiltakozott az ország egyik legjobb iskolája a tanárok helyzete ellen (+videó)

Folytatódik a tiltakozáshullám.

Tanárok, diákok, szülők és öregdiákok is részt vettek a demonstráción, amit az ország egyik legjobb iskolájaként számon tartott Fazekas Mihály Gimnázium hirdetett meg az iskola épülete elé, hogy a tanárok és iskolák egyre nehezebb egzisztenciális és szakmai helyzete ellen tiltakozzon.

A tüntetés élőláncból és közös éneklésből állt, és még a becsöngetés előtt véget ért, de a szervezők jelezték, hogy ha továbbra sem ül le tárgyalni a kormány a tanárokkal, akkor a jövőben

egyre radikálisabb eszközökkel

fogják folytatni a tiltakozást. Az október 5-ére meghirdetett egységes pedagógussztrájkon is részt fognak venni.

Az egyik szervező, a Fazekasban tanító Ujlaki Tibor elmondta, hogy mivel még nem nyúltak a polgári engedetlenség eszközéhez, így egyelőre fenyegető levelet sem kaptak, de a tanári karból így is sokan félnek, és ezért nem mernek kiállni.

„Az iskola tanárai is annyira egységesek, mint az ország: megosztottak vagyunk. Szeretnénk demokraták lenni, de demokratának lenni azt jelenti, hogy nem félni. Mégis nagyon sokan félnek. A kormányzat cinikus módon erre a félelemre és a megosztásra törekszik”

– tette hozzá Ujlaki.

(via 444.hu)

Valódi Hírek