Varga Judit megígérte Brüsszelben: Behódolnak az EU-nak, csak küldjék a pénzt

A miniszter „modellértékűnek” nevezte a magyar intézkedéseket.

Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter kedden Brüsszelben.

Varga az általános ügyek tanácsának ülésére érkezve nemzetközi újságíróknak nyilatkozva közölte: hosszan elhúzódó ideológiai ellentétek akadályozta időszakot követően intenzív, építő jellegű, megoldásorientált és előremutató tárgyalások folynak az Európai Bizottsággal, amelynek eredményeképpen

Magyarország tizenhét intézkedési javaslatot tett le az asztalra.

„A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják”

— vélekedett.

A magyar intézkedések – melyeket az igazságügyi miniszter „modellértékűeknek” nevezett – egyebek mellett korrupcióellenes fellépést erősítő, és a közbeszerzések átláthatóságát segítő jogszabályok, valamint bizonyos összeférhetetlenségi szabályrendszerek javítására fókuszálnak.

„Az Európai Bizottság értékelése szerint a magyar jogszabályi javaslatok mind-mind alkalmasak arra, hogy minden szakmai kérdésben megfelelő válaszokat adjanak”

— fogalmazott.

Varga az uniós költségvetés védelmét szolgáló eljárásra utalva azt mondta, a jogállamot, az unió pénzügyi érdekeit is csak jogszabályok mentén szabad védeni.

„Jelen állás szerint az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is megoldásorientált,

egyedül az Európai Parlament szeretne a »probléma része« maradni”

— fejtette ki.

Kérdésre válaszolva közölte: Magyarország meg kívánja őrizni a szavazások uniós alapszerződések szerinti egyhangúságát, nem támogatja annak megváltoztatását. Ezzel szemben a tagállamok közötti konszenzusos megoldásokra kíván összpontosítani.

Varga bátornak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, amely szerint a varsói kormány ellenez mindenfajta Magyarországnak járó pénzelvonást. „A lengyel miniszterelnök szavai bizonyítják a sokévszázados lengyel-magyar egység meglétét” — tette hozzá.

(MTI)

Valódi Hírek