Jönnek a „kísérleti mérések”: Pintér Sándor vezényletével minden évfolyamot végigtesztelnek az iskolákban

Lesz, akiket évente kétszer.

„A mobilszolgáltatók új telefon vásárlásakor különböző kedvezményeket kínálnak. Tamás új telefont szeretne vásárolni, az ügyfélszolgálaton a következő két lehetőséget ajánlották neki:
Új telefonja vételárából lebeszélhet 3000 Ft-ot
vagy
15% kedvezményt kap a vételárból
Mekkora vételár felett jár jobban Tamás, ha a 15% engedményt választja?”

– többek között ilyen feladatokat kapnak majd a diákok az új országos mérésen, amely szeptember 26-án, a 10. évfolyamosok tesztjeivel indul.

Idén először

„kísérleti bementi mérésekben”

vesznek majd részt az általános- és középiskolások, az online teszteket szinte az összes évfolyamnak ki kell töltenie. Matematikai, szövegértést mérő és természettudományos feladatsorokat is kapnak majd a diákok.

Az Eduline írt először arról, hogy a Belügyminisztérium új tesztet tett kötelezővé az eddigi kompetenciaérés és az idegen nyelvi mérések mellé. Míg eddig „csak” a hatodikosok, a nyolcadikosok és a tizedikesek kompetenciáit és ismereteit mérték, ettől az évtől a negyedikesek, az ötödikeseknek, a hetedikeseknek, a kilencedikeseknek és a tizenegyedikeseknek is ki kell majd tölteniük egy-egy feladatsort.

Bizonyos évfolyamok képességeit ráadásul

évente kétszer

is felmérik majd, ősszel és tavasszal. Az adatrögzítés már a tanév eleje óta tart az iskolákban, a teszteket pedig szeptember vége és november vége között kell megtartani:

  • a 10. évfolyamon 2022. szeptember 26. – október 7.,
  • a 8. évfolyamon 2022. október 10–21.,
  • a 6. évfolyamon 2022. október 24 – november 11.
  • a (kísérleti bemeneti mérés) a 4. és az 5. évfolyamon 2022. november 14-e és 30-a között.

A technikumokban és a szakképző iskolákban tanulókra más szabályok vonatkoznak majd (igaz, ez a terület egyébként sem a Belügyminisztériumhoz tartozik). A diákok a bemeneti mérésekben nem vesznek részt, és a kimeneti mérésekben is csak a tizedikesek – szövegértési és matematikai – képességeire kíváncsi a minisztérium.

Fontos szabály az is, hogy a 4-5. évfolyamokon tanulók csak szövegértés- és matekfeladatokat kapnak, a 6., 8. és 10. évfolyamosoknak viszont lesz természettudományos feladatsora is.

Az idegen nyelvek sem maradnak ki: ősszel felmérik majd a hatodikosok és a nyolcadikosok angol- vagy némettudását is, és külön tesztet készítenek a két tanítási nyelvű iskolákban tanulóknak.

A teszten az országos kompetenciamérésben is előkerülő típusfeladatokra lehet számítani, a nyilvános próbafeladatokat már nyilvánosságra is hozta az Oktatási Hivatal.

A matektesztben

„életszerű”

kérdések lesznek – ígérik, hozzátéve: lesznek majd egy lépésben megoldható feladatok és hosszabb számításokat igénylők is.

A szövegértési feladatsorban különféle szövegek szerepelnek, amelyekhez 7-15 kérdés tartozik majd. Ezek azt vizsgálják, hogy mennyire értették meg a diákok szövegben foglaltakat, például vissza tudják-e keresni a szövegben található információkat, képesek-e a szövegben található összefüggések felismerésére, tudják-e értelmezni a szöveget – írja a tájékoztató.

A természettudományos tesztben a természettudomány kérdéseivel, a műszaki, technikai problémákkal valóságos vagy „valószerűen megkonstruált kontextusban találkoznak” a diákok – emeli ki az Oktatási Hivatal tájékoztatója. A kérdések megválaszolásához elsősorban nem tárgyi tudásra lesz szükségük a diákoknak, hanem fel kell használniuk a feladatban szereplő információkat, adatokat, grafikonokat is.

A kísérleti mérés kétnapos programot jelent majd a diákoknak. A matematika-, szövegértés- és természettudományos mérésekben is részt vevő évfolyamok (azaz a 6., 8., és 10. évfolyamon tanulók) két nap alatt írják majd meg a teszteket: matek és szövegértés lesz az első nap (tárgyanként 2×45 percben), természettudományok, célnyelvi vagy idegen nyelvi mérés lesz a második napon (tárgyanként szintén 2×45 percben).

A 4. és 5. osztályosok tesztjei ennél rövidebbek, tantárgyanként 2×30 percesek lesznek, és a mérés csak egy napig tart majd.

(via Eduline)

Valódi Hírek