Így örült a Fidesz-média annak, hogy az Európai Parlament kimondta: Magyarország nem demokrácia

Szerintük megint a magyar kormány győzött.

Beszámoltunk róla, hogy csütörtökön elfogadta az Európai Parlament a Gwendoline-jelentést, amelynek értelmében Magyarország nem demokrácia, hanem egy

„választási autokrácia hibrid rezsimmel”.

A jelentést az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel,

433 igen,

123 nem

és 28 tartózkodás

mellett fogadta el.

A Bizottság három magyar operatív program 65 százalékának elvonását javasolja,

ez összesen 7,5 milliárd euró veszteséget jelentene,

ez a harmada a Magyarországnak járó kohéziós pénzeknek. A büntetés élesítéséről a tagállamok kormányainak kell szavaznia.

Ugyanakkor a Bizottság azt is javasolja, hogy november 19-ig még várjanak a döntéssel, mert addig a magyar kormány érdemi reformokat hozhat.

Megnéztük, hogyan kommunikálják mindezt a kormánypárti sajtótermékek. Röviden: hatalmas sikerként. Bővebben mutatjuk alább.

Magyar Nemzet:

Origo:

Szintén Magyar Nemzet:

Demokrata:

Mandiner:

Szintén Mandiner:

Ripost:

888.hu:

Origo:

Magyar Nemzet:

Kapcsolódó cikkeink:

Rendkívüli: Az Európai Parlament kimondta az eddigi legsúlyosabb ítélelét Magyarországról

https://nyugatifeny.hu/2022/09/18/az-orban-parti-elemzointezet-ugy-hallotta-a-magyar-baloldal-tehet-az-eu-s-penzek-visszatartasarol

Valódi Hírek