Dobrev Klára DK-n kívüli szakpolitikusokat is hívott az árnyékkormányba, ám a pártjaik végül megtiltották nekik a részvételt

El is fogadták a felkérést, aztán jött a hidegzuhany.

Megírtuk, hogy hétfőn bejelentette árnyékkormánya tagjait Dobrev Klára, a DK európai képviselője, az ellenzéki előválasztás első fordulójának győztese.

Az árnyékkormány zömmel a DK szakpolitikusaiból áll, ám helyet foglal benne Bodnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke vagy Szitka Péter, Kazincbarcika MSZP-s polgármestere is.

Egy hétfői sajtó-háttérbeszélgetésen – amelyen a Nyugati Fény újságírója is részt vett – Dr. Molnár Csaba elmondta: Dobrev Klára más pártokból is megkeresett szakpolitikusokat, akik el is vállalták a nekik felkínált árnyék-tárcákat, ám a saját pártjaik elnöksége megtiltotta nekik, hogy részt vegyenek az árnyékkormányban, ezért az utolsó napokban visszaléptek a jelöltségtől.

A háttérbeszélgetésen a DK ügyvezető alelnöke elmondta azt is:

a DK kudarcos projektnek tartja az előválasztást és a jövőben nem tervez újabbakat szervezni.

(Mint ismert: a 2021-es miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját fölényesen Dobrev Klára nyerte, majd egy máig tisztázatlan alku keretében a második helyezett Karácsony Gergely visszalépett a harmadik helyezett Márki-Zay Péter javára, a második fordulóban pedig megjelent 200 ezer ismeretlen szavazó, akik korábban soha nem vettek részt előválasztáson, így Márki-Zay lett a befutó az előválasztáson, akinek a vezetésével végül minden korábbinál rosszabbul szerepelt az ellenzék 2022 áprilisában, a valódi választáson).

Molnár Csaba elmondta azt is, hogy fenntarthatlannak gondolja azt a „tszcs-rendszert” az ellenzéki összefogáson belül, mely szerint az 1 százalékos pártoknak ugyanakkora súlyuk van egy döntés meghozatalánál vagy megvétózásánál mint egy 10-15 százalékos pártnak, illetve beszélt arról is, hogy a DK a maga részéről túllép azon, hogy 15-20 évvel ezelőtti események miatt magyarázkodjon, „vége a szégyellőség korszakának”, büszkén mennek előre és csak a jövőre koncentrálnak.

Valódi Hírek