Rosszul öregedő mondatok: Szembesítették Palkovics Lászlót a korábbi kijelentéseivel

Közölte, hogy most még a 18 fokért is meg kell küzdeni.

Én annak fizetek egy sört, aki engem látott már idegesnek. Biztos vannak helyzetek, amikor lehetne, de nem vagyok egy ideges fajta — mondta Palkovics László az ATV-nek adott nagyinterjújában.

Palkovics korábban azt nyilatkozta, nem tartja szerencsésnek, hogy

„azt mondják európai politikusok, hogy télen majd 18 fokban üljünk otthon.

Ennyire nem rossz a helyzet”.

Ezzel a megállapításával szembesítették, mire azt felelte: abba továbbra szólnak bele, ki hány fokban üljön otthon. Ugyanakkor hozzátette:

„a mostani rendkívüli intézkedésekre nem lenne szükség, ha nem lenne ekkora európai energiaválság a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt”.

Úgy folytatta:

„A szankciók miatt július-augusztustól még drasztikusabb árrobbanás következett be, mérséklődés egyelőre nem látszik. Most nagyjából a tavalyi átlagár hatszorosába kerül a földgáz. És az alapvetően európai jelenség, a mai amerikai árakhoz képest nálunk nyolcszor többet kell fizetni a gázért.

A magyar állam évente 800 millió köbméter gázt fogyaszt, ezt csökkenteni kell, a kormány döntése szerint 25 százalékkal, 200 köbméterrel az állami intézményekben”.

Hozzáfűzte, hogy akkor lehet újra 20 fok az állami intézményekben, ha a gázár visszamegy a korábbi szintre, de ehhez vissza kell térniük a békeidőknek. Mint mondta,

„a már bevezetett intézkedések végrehajtásán dolgozunk,

a 18 fokért is meg kell küzdeni

a technikai, technológiai feltételek biztosításával”.

Megkérdezték tőle azt is, hogyan ellenőrzik majd, hogy valóban tartják-e az intézmények a 18 fokot. Erre azt válaszolta:

épülete válogatja.

„A régebbi épületekben ez nehezebb lesz, ott a hőforrás oldalán lehet beavatkozni, az elővetített hőmennyiség csökkentésének hatását lehet mérni, megfelelő mértékét így beállítani”

— fogalmazott, hozzátéve, hogy lépni kell a rendszerek korszerűsítésében, összekapcsolásában, megújuló forrásra való átállításában,

„ezért indítunk ősszel 5 milliárd forintos keretösszeggel zöldítési pályázatot a távhőszolgáltatók számára.”.

A vasárnapi boltzár újra előkerült ötletéről is szó esett. Erről azt mondta, a legutolsó, egy évig tartó boltzárnál

„(…) egyféle hatást biztosan nem lehetett kimutatni: nem csökkent a vásárolt árumennyiség, mert amire szükségünk volt, megvettük a hét másik hat napján. Óhatatlanul hatékony lenne az energiafelhasználás csökkentése szempontjából, ha a nagy bevásárlóközpontokat egy egész napon át nem fűtenénk.

A személyes véleményem az, hogy a vasárnapi boltzár egy kezelhető dolog, technikailag korábban sem volt hátránya.

Ha van indoka, hogy még több energiát spóroljunk, és ezzel jelentős mennyiséget tudunk megtakarítani, akkor érdemes lehet megfontolni, de

ilyenről eddig nincs döntés”.

Szembesítették azzal a kijelentéssel is, amit még Bencsik András tett a HírTV egyik műsorában augusztusban, miszerint az OMSZ vezetőinek a leváltása nem történt volna meg, ha Orbán Viktor nincs szabadságon, Palkovics pedig ideges lett, és ezért leváltott mindenkit.

Ezzel kapcsolatban annyit mondott:

„Én annak fizetek egy sört, aki engem látott már idegesnek. Biztos vannak helyzetek, amikor lehetne, de nem vagyok egy ideges fajta. (…) Egy dolgot senki nem gondolhat komolyan, hogy nagy horderejű ügyekben megfelelő egyeztetés nélkül döntenénk. Akinek ez a véleménye, az láthatólag nincs képben a kormányzat működését illetően”.

 

Valódi Hírek