Tóth Gabi teljesen kiborult: „Mi a bűnöm, ami miatt évek óta ellenség vagyok?”

Nem érti.

Nem tudok úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne — írta Tóth Gabi legújabb blogbejegyzésében a Család.hu-n.

„Azért is némítottam el az oldalaimat, hogy legalább azokat az embereket, akik szeretnek, támogatnak, ne tegyem ki ennek a hihetetlen mértékű gyűlölet cunaminak, aminek én a középpontjába kerültem immár sokadik alkalommal. De most

valami eltört bennem”

— kezdi az írást.

Az énekesnő arról ír, hogy ennek talán sosem lesz vége.

„Ami a legjobban fáj, hogy tényleg nem értem, mit tettem, amiért ezt tűrnöm kell. Milyen mértékű a bűnöm, ami miatt évek óta ki lettem kiáltva ellenségnek?”

— teszi fel a kérdést.

Úgy véli, a rosszindulatú kommentelők nem gondolnak bele a helyzetébe.

„Annyira legyengültem mentálisan, érzelmileg és ennek következtében fizikailag is, hogy ennek az időszaknak nyoma maradt, és hogy stílszerű legyek, megkoronáztam egy coviddal”

— fogalmaz, hozzátéve, hogy szerencsére a férje nem lett beteg, így ő tud a kislányukról gondoskodni. Hozzáfűzte, hogy talán jót is tett neki a betegség miatti egyedüllét, mert így legalább megpróbálhatta feldolgozni az eseményeket és levonni a tanulságot.

„(…)bár ez a mostani gyűlöletkampány jobban megviselt, mint eddig bármelyik, valahol mégis értem, miért kaptam.

Hogy végképp ráébredjek: milyen csodálatos férjem van, milyen erősek vagyunk mi együtt, milyen szerencsések vagyunk, hogy vagyunk egymásnak, és van nekünk Hanni”

— írja.

„Kívánom azoknak az embereknek, akik pár lájkért mindenre képesek, hogy ennél sokkal nagyobb örömökben legyen részük. Találják meg azt a társat, aki kiáll mellettük és értük minden áron, soha ne kelljen a könnyeikkel küszködve esti mesét olvasniuk a gyermekeiknek, és képesek legyenek megtanítani nekik a valódi, őszinte, feltétel nélküli elfogadást!”

— zárja a bejegyzést az énekesnő.

 

Valódi Hírek