Novák Katalin közölte: rengetegen támogatják a magyar katonák Koszovóba küldését

Egy zászló mögött áll mindenki.

A magyar emberek büszkék a magyar katonák helytállására, elismeréssel szólnak a szolgálatukról

— mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Koszovóban, amikor látogatást tett a KFOR-missziónál. A Novo Selo-i tábor állománygyűlésén kiemelte, hogy a Magyar Honvédség főparancsnokaként a magyarok köszönetét hozta el a Koszovóban szolgáló katonáknak.

Hozzátette: Magyarországon közismert, hogy Koszovóban magyar katonák szolgálnak, és szerinte ennek

nagy otthon a támogatottsága.

A köztársasági elnök köszönetet mondott Kajári Ferenc vezérőrnagynak, a KFOR-misszió magyar parancsnokának.

Novák Katalin az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta, „Európa minden országa szerette volna elkerülni”. Magyarország a béke oldalán áll — hangsúlyozta. Hozzátette, a nyugat-balkáni térség stabilitásának megbillenése hatással lehet Európára is.

Mint mondta, nemcsak a háború megvívása nehéz, hanem a béke megteremtése és megőrzése is. Elismeréssel szólt a katonák erejéről, amely szükséges ahhoz, hogy meg tudják védeni hazájukat és a békét.

Novák Katalin „feleségként és anyaként” szólva a katonákhoz arról beszélt: átérzi, hogy milyen nehéz lehet távol lenni a családtól, egyben a családoknak is megköszönte az ezzel járó áldozatot. A magyar köztársasági elnök az állománygyűlés végén ajándékot adott át a szolgálatot teljesítő katonáknak.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek