Megszólalt a műsorvezető, aki politikai nyomásgyakorlás miatt mondott fel Mészáros Lőrinc rádiójában

Megtörte a csendet.

Mint arról mi is beszámoltunk, augusztus utolsó napján (néhány órával azelőtt, hogy hatályba lépett az új kata törvény) élő adásban köszönt el az egyik Mészáros Lőrinc-közeli rádió, a Best FM Debrecen hallgatóitól Molnár Gina műsorvezető.

Felmondásának okaként egyrészt azt nevezte meg, hogy 12 éve dolgozott katás vállalkozóként a rádiónak, és továbbra sem jelentették volna be munkavállalónak, másrészt

politikai nyomást emlegetett.

A hír ezután bejárta a sajtót, és ugyan a műsorvezető nem kívánt nyilatkozni, szombaton egy Facebook-bejegyzésben mégis reagált a történtekre.

Molnár Gina a következőket írta:

„Elképesztő mennyiségű támogató üzenetet kaptam a felmondásom óta, kb. csak Michael Jackson nem hívott fel. Hálásan köszönöm a független sajtóorgánumoknak, hogy felerősítettek egy aprócska vidéki hangot. Meg sem fordult a fejemben, amikor szerdán elbúcsúztam a hallgatóktól a Best FM-en, hogy így felkapja a szél azt

a morzsányi igazságot,

amit a búcsúmban elhintettem, de kiderült, némaságban minden hangos. Nem kitartást szeretnék kívánni azoknak, akik hasonló cipőben járnak, hanem bátorságot!”

– zárta bejegyzését a volt rádiós.

(via media1.hu)

Valódi Hírek