Borzasztó bajra figyelmeztet Bige László, ami minden magyart súlyosan érinteni fog

Leállt a hazai műtrágyagyártás, a hiány miatt óriási élelmiszerdrágulás jöhet.

Hetek óta nem gyárt műtrágyát a péti Nitrogénművek, miután Orbán olyan áron akarja adni nekik a földgázt, amely mellett már nem lehet olyan áron gyártani műtrágyát, amire lesz is kereslet.

Az Indexnek nyilatkozó Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa elmondta: az üzem havi földgázköltsége 5-20 millió euró között változott, ez 300 eurós gázzal számolva

144 millió euróra ugrana havonta,

és akkor még az egy év alatt tízszeresére drágult villamosenergiát nem is vették számításba, holott az elmúlt napok 650-800 eurós megawattóránkénti árszintje is komoly terhet jelent a cégnek.

2021 tavaszán ez még 45 euró volt megawattóránként.

Példaként említette, hogy a megawattóránként 300 eurós földgázból – durva becslés szerint – 1300-1500 eurós nitrogén műtrágyát lehet előállítani, ha az összes költséget figyelembe veszi a gyártó.

Ez 405 eurós forintárfolyammal számolva 526 – 607 ezer forintos tonnánkénti árat feltételez, amit aligha fizetne meg az évszázad aszálya miatt becslések szerint 800-1200 milliárd forintos bevételkieséstől szenvedő növénytermesztő ágazat.

Bige elmondása szerint a teljes uniós műtrágyaelőállítás átlagosan évi 45 millió tonna, az elmúlt hetekben, hónapokban – de van olyan európai üzem, amely egész évben állt – kieső gyártási kapacitásokat azonban még ha lenne is megfizethető árú földgáz, már akkor sem tudja pótolni a mezőgazdaság szükségleteihez képest időben az ipar. Óriási műtrágyahiány várható tehát Európában.

A hiány pedig újabb termékár-emelkedéshez vezet az uniós piacokon, aminek hatása a takarmánygyártástól kezdve az állattenyésztésen és az élelmiszeriparon át előbb-utóbb elér a fogyasztókig is.

„Az energiaválság nemcsak az uniós műtrágyaipart, majd az áremelések átgyűrűzésével az élelmiszeripart, hanem a teljes európai vegyipart teszi tönkre. Márpedig ha leállnak a gyárak, az áttételes hatások miatt mindez további óriási inflációemelkedést és munkanélküliséget jelent”

– mondta Bige László.

Úgy fogalmazott, hogy

az eddigi infláció még csak a kezdet,

mivel mostanra még csak a tavalyi gabonaár-emelkedés hatása jutott el az élelmiszerek fogyasztói árába, az idei termelést drágító hatások beépülése még csak most kezdődik.

Év végére a lakosság pénztárcáján és a munkahelyeken is érződik majd a krízis, a következmények pedig sokkal súlyosabbak is lehetnek, ha az oroszok tényleg elzárják a télre a gázcsapokat.

(Index / 24.hu)

Valódi Hírek