Tállai András államtitkár hatalmas sikerként éli meg, hogy egyre többen kényszerülnek nyugdíjasként dolgozni

Ezzel megvédik az időseket szerinte.

„A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg”

– mondta Tállai András, a a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Hozzátette: míg a kedvező szabályok bevezetése előtt több mint 75 ezren, addig idén júniusban már több mint

161 ezren

dolgoztak nyugdíj mellett.

„A nyugdíjasok járulékmentességének bevezetését megelőzően, 2018-ban bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle az szja-t és a járulékokat. Most már csak az szja-val kell számolni, így 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek”

– jelezte az államtitkár.

Az államtitkár szerint mindezek miatt jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma. Azonban az elgondolkoztató, hogy vajon tényleg az adókedvezmények állnak-e a jelenség hátterében, és nem sokkal inkább az, hogy a legtöbb nyugdíj annyira alacsony, hogy képtelenség belőle megélni.

Tállai András mindenestre magabiztos a dolgában:

„A nyugdíjasok ma számíthatnak a kormányra, amely egy olyan többgenerációs országban gondolkodik, ahol az időseknek is

több megbecsülés

jut”

– fogalmazott.

Valódi Hírek