FRISS: Kiderült, ki utazott honvédségi repülőgéppel Moszkvába

Remélik, sikerrel járt.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter utazott Moszkvába a Magyar Honvédség HUAF 653 jelzésű, Dassault Falcon 7X jelzésű repülőjén, amely hírről mi is beszámoltunk korábban. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi Kormányinfón újságírói kérdésre

megerősítette a gép moszkvai repülését, és azt mondta, Nagy Márton utazott a gépen és gázbeszerzési ügyben repült az orosz fővárosba.

Gulyás azt is mondta, abban reménykedik, hogy a miniszter sikerrel járt.

A világ legnagyobb járatkövető és adatplatformja, a Flightware szerint a gép

vasárnap délelőtt 11.57-kor órakor szállt fel a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről és délután 3-kor landolt Moszkvában.

Egy hónappal ezelőtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is járt Moszkvában, ő akkor Szergej Lavrov külügyminiszterrel tárgyalt, mert a magyar kormány több földgázt szeretne vásárolni az oroszoktól, az oroszok közölték, „vizsgálják a kérdést”. Lavrov akkor arról beszélt, hogy a „washingtoni ruszofób politika nagyon nagy kárt okoz” a magyar–orosz együttműködésben, Szijjártó pedig azt mondta: a magyar kormány békét szeretne Ukrajnában.

A találkozó után nem sokkal az derült ki, hogy Szijjártónak egy téli napra elegendő plusz gázt sikerült elintéznie.

(telex.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/08/22/mi-tortent-vasarnap-moszkvaba-repult-a-magyar-honvedseg-egyik-gepe

Valódi Hírek