Bokros Lajos: Rettenetes romlást mér ránk a nemzeti szégyen kormánya

Az egykori pénzügyminiszter szerint a kormány hibát hibára halmoz.

A korábbi pénzügyminiszter azt hangoztatta, a jelenlegi kormány nem tanult a múlt hibáiból.

„Még nem volt ukrajnai háború, nem érdemes külső tényezőkre rákenni azt a rettenetes romlást, amelyet a nemzeti szégyen kormánya hazánkra és társadalmunkra mér”

— jelentette ki a Klubrádió Esti gyors című műsorában Bokros Lajos.

A korábbi pénzügyminiszter azt hangoztatta, azt a gazdaságpolitikát, amelyet a Medgyessy-kormány jóléti rendszerváltás címén jelentett be, és amely végül a 2008-as államcsőddel fenyegető gazdasági válsághoz vezetett, a Fidesz – úgy tűnik – elfelejtette.

Úgy véli, a kormány

soha nem tanult a múltból,

elődei hibáit sorra elköveti. Bokros lesújtó véleménnyel van azokról a szakemberekről, akiknek a feladata az lenne, hogy az Orbán-kormányt figyelmeztessék egy-egy hibára, ami így elkerülhető lenne, mégsem teszik meg.

Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna a kabinetnek, a közgazdász kifejtette, hogy nagyon kedvezőtlen a jelenlegi helyzet, mert a Fidesz pávatánca alapjaiban rombolta le az Európai Unió bizalmát Magyarországgal szemben, így külső forrásokra ilyen értelemben aligha számíthatunk. Egyetlen megoldást tart elfogadhatónak:

vissza kell építeni a jogállamot.

Ennek keretében vissza kell vonni az összes olyan intézkedést, amelyek ezt a „romlást” előidézték: A többi között el kell törölni a 13. havi nyugdíjat, mert soha senki nem fizetett 13 havi járulékot, amiből azt fedezni lehetne.

Megjegyezte, a Fidesz oly sokszor hirdette, hogy nem szeretnek tartozni senkinek, és a külső tartozásokat belső adósságokká alakították át, például államkötvények kibocsátásával.

Amelyek 5 százalékos kamatozással nem versenyezhetnek a 13,7 százalékos inflációval, így csökken ezek iránt az érdeklődés. Kitért arra is, hogy a 480 forintos benzinársapka is csak a hiányt növeli. A megoldást a családi pótlék növelésében látja, mellyel szerinte valóban lehetne a rászorulók terheit.

(via Klubrádió)

 

Valódi Hírek