FRISS: Czeglédy Csaba feljelenti a MOL-t, amiért öt napig titkolták, hogy leállt az olajszállítás

Valakik gennyesre kereshették magukat a bennfentes információval a tőzsdén.

Mint arról beszámoltunk: augusztus negyedike óta, azaz már öt napja nem érkezik orosz kőolaj a Barátság kőolajvezeték déli ágán Magyarországra. Dr. Czeglédy Csaba szerint a MOL tőzsdei cégként nem tehette volna meg, hogy ezt az információt eltitkolja a nyilvámnosság elől, ezért a baloldali ügyvéd a mai napon feljelentést tett.

Czeglédy erről szóló bejegyzését változtatás nélkül idézzük a közösségi oldaláról:

Augusztus negyedike óta, azaz már öt napja nem érkezik olcsó orosz kőolaj a Barátság kőolajvezeték déli ágán Magyarországra.

A MOL vezetése ezt nyilván öt napja tudja.

Tény, hogy a MOL tőzsdei cégként erről az elmúlt öt napban semmilyen nyilvános tájékoztatást nem adott.

Az is tény, hogy a MOL vezetése pontosan tudta, hogy mihelyst ez az információ nyilvánosságra kerül, csökkeni fog a MOL-részvények értéke.

Tény, hogy ma napközben a MOL-részvényekkel még 2.942 forintos áron is kereskedtek, azonban kora délután, amikor kiderült, hogy nem jön az orosz kőolaj, nagyot zuhant a részvény, még 2.772 forinton is kötöttek vele üzletet.

Jelenleg 4,5 százalékos mínuszban áll az árfolyama.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a MOL vezetése miért titkolózott, amit tőzsdei cégként szerintem nem tehettek volna meg.

Ezzel a tőzsdei felügyelet ellátó Magyar Nemzeti Banknak hivatalból is foglalkoznia kell.

Azonban ennél sokkal lényegesebb kérdés, vajon kik jutottak hozzá az elmúlt napokban ahhoz a bennfentes információhoz, hogy nem jön az orosz kőolaj.

Ugyanis akik ezt megtudták, azok a bennfentes információt felhasználva ma a tőzsdén nagyon sokat kerestek.

Öt napja volt a bennfenteseknek arra, hogy a MOL-részvények biztosan bekövetkező zuhanására “játszva” tőzsdei manipulációkba kezdjenek.

Mivel mindez felveti a bennfentes kereskedelem bűncselekményi gyanúját, feljelentést teszek.

Hátha hagyni fogja egyszer az ügyészség és a rendőri vezetés, hogy a nyomozók érdemi nyomozást folytassanak.

Bennfentes kereskedelem

Btk. 410. §

(1) Aki
a) bennfentes információ felhasználásával saját vagy más nevében a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet köt, ügyletkötésre megbízást ad, megbízást visszavon vagy módosít, ajánlatot rögzít, visszavon vagy módosít,

b) a birtokában lévő bennfentes információra tekintettel mást vagy másokat a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet kötésére, ügyletkötésre vonatkozó megbízás adására, visszavonására vagy módosítására, ajánlat rögzítésére, visszavonására vagy módosítására hív fel, vagy bír rá,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


.

Valódi Hírek