Diktatúra és megfélemlítés: Megfosztottak egy tanárnőt a munkahelyétől, miután a Facebookon bírálta a Fideszt 

A pedagógus beperelte az iskolát és nyert.

Borosné Kerekes Lívia magyar szakos tanárnő tavaly a Hunyadi általános iskolában tanított. Váltani szeretett volna, ezért benyújtotta a pályázatát a Szent-Györgyi technikumba, ahonnan az akkori igazgatónő bekérte a szakmai dokumentumait. Több levélváltás, személyes találkozó után megegyeztek, hogy szeptembertől ott taníthat. A tanárnő mindezt jelezte az akkori munkahelyén, a hónap végén be is adta a felmondását.

Így fordult rá a pedagógus a nyári szünetre. Egy ügyeleti napon, július 7-én – a megbeszéltek szerint – a tantárgyfelosztásról egyeztettek volna, de ez már nem történt meg. Ahogy a szerződés aláírása sem.

„Ellenzékinek vallom magam, pár éve kezdtem kicsit jobban elmélyülni a politikában. Ha valami vérlázítót tapasztalok, az ellen szót emelek. Azokban a napokban tettem közzé az interneten az akkori munkahelyemmel, a Hunyadival, és a saját osztályommal kapcsolatban egy írást. Ebben többek között az egyenlő bánásmód és a szakmaiság hiányáról, a politikai összefonódásokról írtam.

Egy nappal később, július 6-án egy rövid elektronikus levelet kaptam a Szent-Györgyiből azzal, hogy átnézték a tantárgyfelosztást,

mégsem kívánnak foglalkoztatni.

A legnagyobb meglepetésemre ezt az üzenetet már a kecskeméti közgyűlés Fidesz-frakciójának egyik képviselője, Papp Zoltán jegyezte igazgatóként”

– állította lapunknak a tanárnő.

Lívia azt gyanítja, hogy a lavinát az ő facebookos írása – amelyben helyi fideszes közszereplőket is megemlített – indította el. Arról, hogy június utolsó napján a Szent-Györgyiben lejár a vezető ötéves megbízatása, ezért igazgatói pályázatot írtak ki, nem tudott, mint ahogy arról sem, hogy az akkori igazgatónőn kívül lett volna más aspiráns. Megérzése szerint más sem.

Nem hagyta magát, pert indított.

Ahogy fogalmazott, kőkemény munkával beleásta magát a jogszabályokba, és végül sikert ért el ügyvéd segítsége nélkül. A Kecskeméti Törvényszéken kimondták, 181 ezer forint kártérítés illeti meg a munkaszerződés meghiúsulása miatt.

És kimondták azt is, hogy a Szent-Györgyi újonnan kinevezett igazgatója megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét. Arra ugyanakkor nincs bizonyíték, hogy a Facebook-poszt az oka a történteknek.

(via Népszava)

Valódi Hírek