Szakértő: Olyan üzemanyaghiány jön, hogy a Balatonnál biztosan nem lehet majd tankolni (+videó)

Napok kérdése.

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője volt az RTL Reggeli vendége, ahol a jelenlegi üzemanyaghelyzetről beszélt.

A szakértő szerint a szakmán belül úgy gondolják, az lenne a legjobb, ha teljesen kivezetnék az üzemanyag hatósági árát.

Arról is szó esett, hogy augusztusban a Mol történetének eddigi legnagyobb karbantartása kezdődik, ezen két hónapon keresztül több ezren dolgoznak majd.

Mint mondta, az így kieső mennyiséget úgy próbálják pótolni, hogy ebben az időszakban a magyar stratégiai készletből látják el a kutakat, viszont hangsúlyozta, hogy ebből a készletből megint csak a nagyok fognak kapni, a kisebb benzinkutak nem.

Ezeknek a kutaknak ismét saját zsebből vagy hitelből kell fedeznie a bér- és rezsiköltségeket.

A szakértő elmondta:

„A következő egy-két hét kritikus lesz. Ezekben a napokban a Balatonon

szinte biztos, hogy nem lehet majd tankolni,

a turisták miatt nagy az üzemanyaghiány, sokan Veszprémbe járnak be tankolni.”

Valódi Hírek