Összejátszhatott a Fidesszel, etikai eljárást kezdeményeztek a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita ellen

Potocskáné szervezte Jakab Péter kiszorítását a Jobbikból – véli Jakab kabinetfőnöke.

A Jobbik alelnöke, Potocskáné Kőrösi Anita (címlapképünkön) a Fidesszel összejátszva szorította ki Jakab Pétert a Jobbikból – állítja keddi Facebook-bejegyzésében Jakab Péter kabinetfőnöke, Molnár Enikő, aki emiatt etikai eljárást kezdeményez Potocskáné ellen a pártban.

Molnár Enikő posztját változtatás nélkül idézzük alább:

A Fidesszel összejátszó „ellenzéki politikusoktól” kell megtisztítani a Pártokat!

Sokszor hallhattuk, hogy az ellenzék tele van fideszes ügynökkel. Mára kiderült, hogy az a párt, aminek közel egy évtizede tagja vagyok, hasonló problémákkal küzd. Mára világossá vált, hogy Potocskáné Kőrösi Anita a Fidesz-médiával összejátszva szorította ki a Jobbikból Jakab Pétert.

Azt, hogy Anitát ebben saját egyéni ambiciói motiválják, ígértek neki valamit vagy zsarolásra teszi, nem tudom megítélni, és nem is az én tisztem, ahogy az sem, hogy kik azok a politikusok, akik vele összejátszva teszik mindezt, de ha a Jobbik valóban ellenzékinek titulálja magát, akkor ezektől az emberektől mihamarabb elhatárolódik, és kizárja soraiból.

Hiszen méltatlanná váltak az ellenzéki szavazók bizalmára.

A mai napon ezt a levelemet, több ellenzéki politikusnak és a sajtó munkatársainak is eljuttattam és tájékoztattam a Jobbik vezetését és Etikai és fegyelmi bizottságát is.

A Fidesszel való összejátszás, szivárogtatás miatt etikai eljárást kezdeményezek Potocskáné Kőrösi Anita ellen, ennek részeként pedig kérem a Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból.

Jakab Péter elnökként való megpuccsolásának leggusztustalanabb eszköze az volt, hogy a Jobbik országos elnökségének ülésein elhangzott mindennemű információt az elnökség tagjai közül valaki folyamatosan kiszivárogtatta a Fidesz-médiának. Mind a mai napig csak találgathatott a közvélemény, hogy ki lehetett az, aki összejátszhatott a Fidesszel Jakab Péter eltávolítása érdekében.

A mai napon – 2022. augusztus 2-án 8 órakor – elektronikus formában, az [email protected] címről érkezett ellenem folyó etikai beadványról, újfent hamarabb értesülhetett a Magyar Nemzet szerkesztősége, amely erről a beadványról már 2022. augusztus 1-én 6 óra 12 perckor lehozott egy „Kizárnák a Jobbikból Molnár Enikőt” – című cikket, amely itt érhető el.

Feltételezésem szerint az ellenem kezdeményezett etikai eljárásról a Magyar Nemzet nevű fideszes média – mivel nyomtatott formában is megjelent – már 2022. július 31-én 18 órakor, vagy azt megelőzően értesülhetett, hogy lapzárta előtt bekerüljön a print változatba is.

Mivel én a mai napon 2022. augusztus 2-án szereztem tudomást az ellenem folyó etikai beadványról, aminek kezdeményezője a Jobbik elnökhelyettese Potocskáné Kőrösi Anita, bizonyossá válhat, hogy vagy ő, vagy az etikai bizottság 5 fős testületének tagjai: dr. Staudt Gábor, Sas Zoltán, dr. Beleznay Zsuzsanna, Szabó György, Lázár Tamás adhatta ki ezt az információt a fideszes média számára.

Az Etikai Bizottságnak nyilván nem állhat érdekében a saját függetlenségét, döntéshozatali mechanizmusát sértő cselekmény elkövetése, így Potocskáné Kőrösi Anita maga adhatta ki az információt a Fidesz-médiának. Mint ahogy a Jakab Péter elleni szivárogtatás során sem az Etikai Bizottság tagjai voltak jelen az elnökségi üléseken, hanem Potocskáné Kőrösi Anita.

Mindezek alapján kérem, hogy az Etikai Bizottság a lehető legalaposabban vizsgálja ki, Potocskáné Kőrösi Anita összejátszik-e a Fidesszel, amennyiben bebizonyosodik, hogy igen, zárják ki a pártból, az eljárás lefolytatásáig pedig függesszék fel minden, pártban betöltött pozíciójából.


.

Valódi Hírek