Megszólalt a Palkovics Lászlót leszólító futár: Megvan, mikor találkoznak a miniszterrel

Bizakodó.

Csütörtök délután

három órára

kaptak meghívót Palkovics László technológiai és ipari minisztertől a Futárok a KATA-ért elnevezésű csoport képviselői. Egyikük, Kolesár András volt az, aki Gelencsér Ferenc Momentum-elnökkel hétfő este odalépett a budai Vár egyik éttermének teraszán vacsorázó tárcavezetőhöz, és számonkérte rajta a kormányzat intézkedéseit az adónem átalakításával kapcsolatban.

Kolesár a Partizán szerda esti élő adásában azt mondta, hogy a minisztériumi találkozón át fogják adni a követeléseiket Palkovicsnak. Ezek nagy része megegyezik annak a petíciónak a tartalmával, amelyet az ellenzéki képviselők megpróbáltak átadni Orbán Viktor miniszterelnöknek kedden a parlamentben, sikertelenül. A tüntetők azt követelték benne a kormánytól, hogy

tervezze újra

a rezsicsökkentés átalakítását és a katatörvényt, a bevezetését pedig halasszák el a jövő év elejéig.

Kolesár András a beszélgetésben azt mondta: azt reméli a találkozótól, hogy el tudnak jutni „valamilyen közös nevezőre”, ő bizakodó. Szerinte, ha Palkovics le tud ülni Mészáros Lőrinc vasútépítő cégének vezetőjével, akkor azzal a 450 ezer emberrel is lehetett volna valamilyen formában egyeztetni a katatörvény módosításáról, akit az érint.

A teljes beszélgetést itt tudod visszanézni:

(via HVG.hu)

Valódi Hírek