Vágó István szerint Hont András hazaérkezett a Fideszbe

Imádja a fideszes média az ellenzék-köpködő megmondóembert.

Egyre többeknek szúr szemet, hogy bizonyos, ellenzékinek beállított megmondóemberek inkább a Fidesz ügynökeiként vagy hasznos hülyéiként viselkednek.

Különösen igaz ez Hont Andrásra, a Fidesz 1990 és 2007 közötti politikusára, aki az Orbán-párt VII. kerületi önkormányzati képviselője volt, az 1994-es és 98-as választásokon pedig Deutsch Tamás kifutófiújaként és kávéfőzőjeként “dolgozott”.

A saját – minden értelemben vett – jelentéktelenségét dermesztő arroganciával kompenzáló férfit azonban a másfél évtizedes fideszes múltja ellenére valamiféle független észosztóemberként próbálják eladni egyes Fidesz-kollaboráns médiumokban.

Vágó István vasárnap arra hívta fel a figyelmet, hogy Hont Andrást az álellenzéki médiumokon túl immár nyíltan a keblére ölelte a Fidesz propagandamédiája is.

A volt Fidesz-politikus fröcsögéseit eddig 509 (!) alkalommal szemlézte a Mandiner, most pedig a hivatásos Orbán-harsona, a Magyar Nemzet is egyetértőleg cikkezett Hont András kirohanásáról, amit a KATA-tüntetők ellen intézett.

„Hazaérkezett.
Hont mára a Magyar Nemzet és a Mandiner ünnepelt publicistája lett…”

– kommentálta lakonikusan az esetet Vágó István.

Hazaérkezett.
Hont mára a Magyar Nemzet és a Mandiner ünnepelt publicistája lett…

Közzétette: Vágó István2022. július 17., vasárnap

.
Kapcsolódó cikkünk:

Dugja fel magának a kisujját — Hont András gusztustalan üzenetet küldött egy fiatal szakembernek

.

Valódi Hírek