Most lett elege Orbánékból.
A közkedvelt humorista korábban ugyan apolitikusnak tartotta magát, mára mindez a múlté, és egyre gyakrabban véleményezi nyilvánosan a jelenlegi kultúrpolitikát Gálvölgyi János — derült ki az RTL-nek adott interjújából. A Kossuth-díjas művész a nemrég megjelent beszélgetőkönyve, a Hivatásos rajongó okán mesélt az apolitikusság feladásáról, találkozásáról Kádár Jánossal és arról is, mikor érdemes egy színésznek meghalnia.
„Pontosan tudjuk, hogy van olyan színház, ami nemhogy támogatva van… Öntik bele a pénzt, miközben durva hasonlattal annyi néző sincs ott egy héten vagy egy hónapban, mint Pintér Bélánál egy főpróbán.
Úgy csinálnak, mintha a családi örökségüket osztogatnák, holott az én adófizetői forintjaimból döntik el, kit támogatnak.
Már régóta mondom, focizni kéne, a színházakat át kellene alakítani stadionokká. Azt azért furának tartom, hogy olyan előadások, amelyekre kíváncsiak a nézők és adnak is valamit, azokat miért nem lehet támogatni. Nem tudom, látják-e, látták-e ezeket a hatalom emberei, vagy hogyan döntik el ezeket a dolgokat”
— mondta el azzal kapcsolatban, hogy ha az Aczél György-féle három T kultúrpolitikája még létezne, akkor vélhetően az őt is a művészei közt tudó Pintér Béla Társulata a tűrt kategóriába esne bele. A társulatot alapító Jászai Mari-díjas művész a színházak függetlenségéről mondott beszédét 2019-ben a Madách téren élőben hallotta.
„Ott voltam én is. De hát nem lehet felszólalni? Én úgy tudtam, az a korszak elmúlt, amikor nem lehetett. Volt az az egypártrendszer, ami ellen a jelenlegi vezetés tiltakozott, nagyon meghatóan, magam is odavoltam, hogy új szelek fognak fújdogálni. De még akkor is fel lehetett szólalni. Nem vittek el senkit. Látja, milyen bátor voltam én is, még a párttitkárnak is szóltam, hogy ne csináljuk ezt szegény Kádár elvtárssal.
És bár a kommunista politikus többször ott ült előadásai alkalmával a közönség soraiban, élőben csupán egyszer találkozott vele, akkor is csak véletlenül: lányával épp feleségét látogatta meg a Báthory utcában, ahol a párt zárt körű vetítéseken szokott részt venni, és maga Kádár tartotta meg számukra az ajtót, amíg bementek.
A komikusi szakmát annak ellenére tartja rendkívül nehéz munkának, hogy gyakran nevezik könnyű műfajnak, vagy társul némi lenézéssel a »Vidámszínpados színész« kifejezés.
Nem tudom, ki találta ki, hogy könnyű műfaj, de borzasztó egy kifejezés. És nagy baromság. Megnevettetni az embereket irgalmatlan nehéz. Viccesnek senkit sem lehet kinevezni. Láttam ilyen próbálkozásokat. Nincs baloldali, meg jobboldali humor, vagy hát isten tudja, hány oldali humor van, de olyan nincs, hogy engem kineveztek, akkor tessék nevetni.”
Azzal kapcsolatban is határozott elképzelései vannak, mikor illik meghalnia egy színésznek: Nyári szünetben nem szabad meghalni, igaz, ma már kitolódott minden, de régen még létezett rendes nyári szünet. Na, akkor nem lehet. Szeptemberben mindenki visszatér a színházba, napbarnított arcok, derű, könnyedség, és akkor valakiben felmerül, hogy hol van Béla? Hát, Béla meghalt. Meghalt? Tényleg? És gyerekek, mi volt még a nyáron? És akkor ennyi volt Béláról.
