Böjte Csaba azt állítja, nem tudott róla, hogy 10 éven át fajtalankodott a gyerekekkel az egyik nevelője

Ő is megdöbbent az eseten.

Beszámoltunk róla, hogy harminc év börtönre ítélte a csíkszeredai bíróság a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket Böjte Csaba-féle alapítvány két Hargita megyei otthonában.

(Az ügy felkavaró részleteit >>EBBEN A CIKKÜNKBEN<< olvashatod.)

A nap folyamán a Magyar Hangnak sikerült egy rövid nyilatkozat erejéig elérnie az alapítvány vezetőjét, Böjte Csabát.

„Megdöbbentett mindaz, ami kiderült és magam sem tudom rá a magyarázatot. K.Sz. rendszeresen részt vett képzéseken, semmi jele nem volt annak, hogy ilyeneket csinál, de a gyerekeken sem vettünk észre semmit. Amint tudomást szereztem arról, hogy visszaélések történhettek, egyből a hatóságokhoz fordultam. „

– állította Böjte, akinek ezek szerint nem volt tudomása a tíz éven keresztül tartó visszaélésekről.

„Mi Isten nevében fogadjuk be és neveljük a gyerekeket. Hatezer gyermeket neveltünk fel, a most napvilágot látott ügy pedig példa nélküli. A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer”

– magyarázta az atya.

Kapcsolódó cikkünk:

Rendkívüli: Harminc év (!) börtönre ítélték a Böjte-féle gyermekotthon volt nevelőjét

.

Valódi Hírek