Szijjártó Péter óriási örömhírt jelentett be: újraindulnak a Budapest és Kína közti repülőgépek

Már vágják a centit.

Facebook-oldalán számolt be róla Szijjártó Péter, hogy két év után újraindulnak a Budapest és Peking között közlekedő légijáratok. A politikus szerint ez a hír hatalmas jelentőséggel bír az ország gazdasági fejlődésének szempontjából.

Szijjártó Péter posztját változtatás nélkül közöljük:

Több mint két éve, hogy a koronavírus első hullámai alapjaiban rengették meg a világot. Országok zártak be, kereskedelmi láncok szakadtak meg vagy éppenséggel légi összeköttetések szűntek meg.

A világjárvány egy olyan kihívás volt, amellyel minden országnak meg kellett küzdeni, hogy napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra nyerjük vissza régi életünket. Magyarország ebben jól helytállt, így most már világviszonylatban is folyamatosan építhetjük vissza mindazt, amit a vírus elvett tőlünk.

Ennek mérföldköve most az Air China döntése, ami alapján

a kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között,

így július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost.

A bejelentés komoly jelentősséggel bír a magyar gazdaság szempontjából is, hiszen mind a turizmus, mind a kereskedelem hatalmas lendületet kap azzal, hogy Budapest ismét közvetlenül elérhetővé válik a kínai fővárosból.

Több mint hét évvel ezelőtt, 2015. május 1-jén fogadtuk az Air China első közvetlen Peking-Budapest járatát, amely a későbbiekben is nagy sikerrel üzemelt. Két év kihagyás után már nagyon várjuk a viszontlátást! Első újraindított járat tehát: július 7., Peking – Budapest 🇨🇳✈️🇭🇺

Több mint két éve, hogy a koronavírus első hullámai alapjaiban rengették meg a világot. Országok zártak be, kereskedelmi…

Közzétette: Szijjártó Péter – 2022. június 26., vasárnap

.

Valódi Hírek