Orbán elvesztette a realitásérzékét.
Hegedűs Dániel politológus, külpolitikai elemző szerint a magyar kormány teljesen feleslegesen vállal konfliktusokat és keres magának ellenségeket. Az ukrajnai háború kitörése után is vállalt oroszbarát állásponttal Orbán Viktornak fel kellett adnia a közép-európai vezető szerepről szőtt álmait, a lengyel-magyar viszony befagyott, sokan árulónak tekintik. És ezek a veszteségek kifejezetten azért érték, mert nem volt képes racionálisan politizálni. Időleges belpolitikai haszna lehet, de a kormány külpolitikájának nagyon komoly költségei vannak – fejtette ki a politikai elemző a Klubrádiónak.
Hegedűs Dániel politológus, külpolitikai elemző, a German Marshall Fund kutatója a hvg360-on írt cikket arról, hogy szerinte Orbán Viktor a magyar Napóleon, aki lehet, hogy jó taktikus, de csapnivaló stratéga; irányt és arányt tévesztett, elvesztette realitásérzékét, mint a Moszkva felé menetelő francia császár.
A Megbeszéljük adásában Hegedűs Dániel elmondta: írásában egyrészt azt próbálja bebizonyítani, hogy a rezsim nézőpontjából a magyar külpolitika 2010 óta alapvetően sikeres volt, tudta garantálni a szankciók elkerülhetőségét,
Orbán Viktor szinte büntetlenül hajthatta végre az autoriter projektjét az Európai Unióban, és még hozzá is fért EU-s forrásokhoz.
Szerinte viszont ez a politika 2016 óta lassan, az Ukrajna elleni orosz támadás óta pedig egyértelműen elvesztette a stratégiai orientációját és a realitását, mert a magyar kormány ki nem kényszerített hibákat vét. Nem képes tisztán látni a valódi prioritásait, azokat sorba rendezni, minden célját egyszerre akarja megvalósítani. Ezt két gyakorlati példával is érzékeltette: a hatodik szankciós csomag elfogadásának Kirill pátriárka miatti blokkolásával, valamint az Európai Gazdasági Térség tanácsának „magyar blokádjával” a Norvégiával fennálló magyar belpolitikai vita miatt.
Hangsúlyozta: a magyar kormány, miután már elérte a stratégiai céljait, ahelyett, hogy próbálná konszolidálni a helyzetet és kímélni az erőforrásait, újabb konfliktusokat nyit és újabb ellenfeleket keres. „Ez a külpolitika realista szempontból nehezen értelmezhető” – fogalmazott.
Mint ismertette, két gondolkodási tradíció határozza meg a magyar uniós politikáról folytatott közbeszédet,
- az egyik a folyamatos szankcióvárás, amely nyilván nem következik be,
- a másik pedig az, hogy az egész egy sikertörténet, de ennek a tényleges költségei egyáltalán nem kerülnek terítékre.
Azt már lassan egy évtizede ismételgetik, hogy „de Magyarország elszigetelődött”, és ennek eddig nem volt következménye az Orbán-rezsimre nézve. Ám az elemző szerint február 24-e, az orosz támadás óta egyre inkább jelent valamit:
Orbánnak fel kellett adnia a közép-európai vezető szerepről szőtt álmait, az országnak nincs értelmezhető közép-európai partnere, a korábban stratégiai jelentőségű magyar-lengyel viszony befagyott, és kevés olyan balti, illetve lengyel politikus van, aki nem árulóként tekint Orbán Viktorra.
Ezek nagyon komoly politikai költségek, és a magyar kormány számára nem volt szükségszerű meghozni ezeket az áldozatokat, ezek a veszteségek kifejezetten azért érték a kormányt, mert
nem volt képes racionálisan politizálni külpolitikai értelemben és egy célra fókuszálni,
például a lehetséges szankciók kikerülésére. Kiemelte azt is, hogy a kormány külpolitikájának jelentős költségei is vannak.
Kirill moszkvai pátriárka ügye nem az ő személye miatt volt fontos, hanem mert a magyar kormány bebizonyította, hogy tulajdonképpen felesleges vele tárgyalni, kompromisszumokat kötni, mert hajlandó 24 órán belül felrúgni az elért egyezményeket. Itt Orbán a saját tárgyalási stratégiáját is aláásta, eddig minden magyar vétónak az volt az értelme, hogy legalább tartotta magát a kizsarolt engedményekhez.
Azt nem tudja kijelenteni, hogy beégnek a közép-európai (különösen a lengyel) és nyugati politikusok emlékezetébe ezek az orbáni lépések. Mint elmondta, Orbán arra játszik, hogy a háború után ott lesz Oroszország, de abban szerinte nem elég körültekintő, hogy nagymértékben alábecsüli a saját nyugati partnereit.
Hegedűs Dániel úgy látja
Orbán valóban elhiszi a 2014 óta, az illiberális demokrácia meghirdetése óta hangoztatott, a Nyugat hanyatlásáról szóló narratívát.
Ezért szerinte többször meglepődhetett, amikor február 24-e utána nyugati szövetségi rendszer hatékonyan és gyorsan tudott reagálni az őt érő stratégiai kihívásokra. Ha a magyar kormány csak arra épít, hogy a háború után ott lesz Oroszország, a Nyugat meg nem képes érdemben reagálni,
az súlyos stratégiai hiba.
Az lenne a magyar kormány stratégiai érdeke, hogy felkészüljön arra a forgatókönyvre, amelynél az EU és a NATO erős szövetségesként kerül ki ebből a konfliktusból, és úgy gondolja, erre Orbán politikája nem számít.
Az elemző arra is rámutat, hogy a stratégia részben arra is épül, hogy Magyarország nem eléggé fontos ahhoz, hogy komoly erőforrásokat mozgassanak meg azért, hogy az Orbán-kormány a nyugati érdekekkel inkább összhangban politizáljon. De ez egyre inkább kezd megszűnni azáltal, hogy
a magyar kormány gyakorlatilag egyedüliként képvisel oroszbarát álláspontot az EU-ban, Ukrajna megsegítésével szemben.
Hozzátette, főleg azok a politikusok voltak vele megértők és lojálisak, akik ismerték a korábbi karrierjéből, akik úgy tekintettek rá, mint egykori liberálisra, demokratára, akiknek voltak pozitív élményeik voltak vele kapcsolatban, megvezethetők voltak. De azok, akik látták akár nemzeti parlamenti, akár európai parlamenti képviselőként, hogy a magyar kormány mennyiszer akadályozta már az EU-t több kérdésben, ők sokkal inkább gyanakvóak. Az újabb politikusgenerációban egyre fontosabb ez, amit az európai tanácsi nemzeti vétó, az egyhangú szavazás megszüntetésére irányuló kísérletek is mutatnak.
A szakértő úgy látja, a kormány egyszerűen tudná stabilizálni a pozícióját a nyugati szövetségi rendszeren belül lengyel mintára. Megtarthatná az „autoriter fejlődési irányát” és még az uniós forrásokhoz is hozzáférhetne, ha hajlandó lenne leválni Oroszországról. Ez egyértelmű abból, hogy az Európai Bizottság a lengyeleknek, ha kompromisszumokért is, de hozzáférést biztosít a helyreállítási alap forrásaihoz.
Ez a forgatókönyv nyitva állna Orbán Viktor számára is, az, hogy ő nem él ezzel, és hajlandó tovább élezni a szituációt, az mutatja, hogy
Orbán elvesztette azt a képességét, hogy meghatározza, mi az elsődleges cél számára.
A politológus nem tudja, mikor lesz összeomlás, ha lesz egyáltalán, mert az is lehet, hogy a felsorolt hibák ellenére Orbán Viktor képes lesz kibújni a következmények alól, de ebbe már nem menne bele, mert ez nem a külpolitikai elemzés, hanem az időjóslás területe.
A Hegedűs Dániellel készült teljes beszélgetés ITT hallgatható meg.
