Elég volt: Az állatvédelmi törvény szigorítását kezdeményezi a DK a Parlamentben (+videó)

Céljuk, hogy az állatokat eredeti, természetes lakóhelyükre lehessen visszaszállítani.

Egyre gyakoribb tapasztalat, hogy települési önkormányzatok, városok, falvak belterületén vadállatok jelennek meg, illetve sérült, beteg vadállatot találunk. A jelenlegi jogszabályi környezet és gyakorlat, alapjában véve a kilövést preferálja, és nem a mentést, vagy a befogást — közölte Tripon Norbert, a Demokratikus Koalíció újpesti alpolgármestere, a DK szerdai sajtótájékoztatóján, a közelmúltban történt vaddisznók lelövésének ügyére reagálva.

A politikus elmondta, hogy élve az önkormányzati törvényben rögzített felterjesztési jogukkal, kezdeményezik a kormány felé, hogy jogszabályalkotással, változtassák meg ezt a méltán botrányosnak nevezhető helyzetet.

„Azt kezdeményezzük, hogy a törvény mondja ki, hogy a belterületre tévedt állat esetében, elsősorban befogni kelljen, illetve menteni kelljen, és azt javasoljuk, hogy ugyanez legyen igaz

a belterületen fellelt, beteg, sérült állatokra is,

hiszen a jelenlegi gyakorlat az, hogy azok a a civil szervezetek – adott esetben települési állatvédelmi őrszolgálatok, vagy állatorvosok, akik segíteni, menteni, befogni szeretnének -, ők büntetőjogi felelősségre vonást kockáztatnak, illetve kártérítési felelősségre vonást kockáztatnak, hiszen a hatályos törvények szerint a vadak állami tulajdonban vannak”

— hangsúlyozta Tripon Norbert, hozzátéve,

céljuk az, hogy ezeket az állatokat eredeti, természetes lakóhelyükre lehessen visszaszállítani.

A politikus elmondta: azt is kezdeményezik a kormánynál, hogy jogszabályalkotással és költségvetési forrásokkal, célzott támogatásokkal, ösztönözze és biztosítsa, hogy minél több önkormányzat területén, vagy állatvédelmi őrszolgálat működjön, vagy pedig minden önkormányzatnak legyen, olyan civil szervezettel kapcsolata, amelynek megvannak a kompetenciái a sérült vagy beteg állatok ellátásában, gondozásában.

Varju László, a DK országgyűlési képviselője és alelnöke elmondta, nagyon örül az újpesti kezdeményezésnek, amivel megvalósulna az állatvédelmi törvény rendezése. A politikus kiemelten fontosnak tartja, hogy ez ne csak esetleges támogatás formájában valósuljon meg, hanem az állami költségvetésből rendszeresített módon biztosítsák a forrásokat az állatvédelmi kezdeményezéshez.

Bedő Kata, a Demokratikus Koalíció újpesti alpolgármestere elmondta, hogy Újpest önkormányzata nagyon büszke arra, hogy elsőként kezdte meg működését Budapesten az Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat.

Hozzátette, 13 éve van együttműködés az önkormányzatnak a ligával, amit igyekeznek napról-napra szorosabbra fűzni. Bedő Kata felhívta rá a figyelmet, hogy a liga nem csak olyan feladatokat lát el, hogy állatokat kutat fel és rehabilitál, hanem nagy hangsúlyt fordít arra, hogy az állatkínzást megfékezze, illetve aktív szerepet vállal a lakók edukálásában, felvilágosításában, a helyes és felelősségteljes állattartás tekintetében.

„Az önkormányzat kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy támogassa az állatvédelemben dolgozókat. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint hogy a közelmúltban egy lószállító eszközzel és két mentővel támogatta a járőrszolgálatnak a munkáját”

— zárta a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatóját Bedő Kata.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/06/02/iszonyuan-kiakadt-az-ujpesti-alpolgarmester-a-vaddisznok-kilovesen-azonnali-kivizsgalast-kovetel-es-parlamenti-torvenymodositast-kovetel

Valódi Hírek