Csák János úgy tudja, a magyar kultúrpolitika legfőbb problémája, hogy „miként tudunk a normalitás szigeteként megmaradni”

Szerinte úgy kell fejleszteni a köznevelést, hogy az növelje a kiművelt emberfők számát.

A magyar jövő a kultúra innovációjának és az innovációs kultúra elterjedésén múlik, ezért jött létre a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) – jelentette ki Csák János kulturális és innovációs miniszter szerdán Budapesten.

A miniszter Klebelsberg Kunó hivatalba lépésének századik évfordulója alkalmából, az egykori kultúrpolitikus II. kerületi kastélyában rendezett emlékülésen jelentette ki: „ez a programunk és ezért fordulunk inspirációért Klebelsberg Kunó példájához”.

Csák János a jelen kor egyes szellemi áramlatait – köztük a woke-ideológiát és a cancel culture-t – bírálva beszélt arról, hogy

a magyar kultúrpolitika legfőbb problémája, hogy „miként tudunk a normalitás szigeteként megmaradni”.

Ezen túlmenően a miniszter megállapította azt is, hogy a magyar állam feladata, hogy az segítse a magyar észjárást tükröző világszínvonalú alkotások létrejöttét. A miniszter egyúttal azt is hangoztatta, hogy úgy kell fejleszteni a köznevelési, tehetséggondozási és a pedagógusképzési intézményrendszert, hogy az növelje a kiművelt emberfők számát.

Hangsúlyozta, hogy kitartóan fognak dolgozni azért, hogy a nemzeti érdek optimuma érvényesüljön.

„Nyugati mintára nálunk is létezik a kultúraipar, amely a sikert a megszerzett pénzben, erőforrásokban méri, nem pedig a nemzeti kulturális hozzáadott érték növelésében”

— fejtegette Csák.

Csák kijelentette azt is, hogy a KIM feladata nem a pénzosztás, hanem az, hogy az öntudatos, cselekvőképes, kiművelt és magabíró emberek számát növelje. A tárcavezető úgy vélekedett, hogy a magyar kultúra két fundamentumon, az imago dei fogalmán, azaz az ember Isten képére való teremtettségének hitén és a magyar sors tanulságain nyugszik. Az imago dei az az abszolút, maradandó és állandó tényező, amelyet meg kell őrizni a történelem viharaiban, amikor változó divatok és téveszmék tombolnak. Ha „az imago dei-t feladjuk, minden emberit feladunk” — tette hozzá.

A másik fundamentumra térve úgy szólt, a magyarok szabadságvágyók, de emellett „túlélők, és földhözragadtan realisták is vagyunk”. A magyarok ezer éve élnek geopolitikai ütközőzónában, ahol konstituált életvilágot alkottak, amit nemzedékről nemzedékre képesek voltak átadni, több mint ezer éven keresztül – tette hozzá. Csák vélekedése szerint koronként változik az a támasz, amely leginkább elősegíti a kultúra fenntartását. Erre példaként említette vallást, a politikai gondolkodást, a művészi reflexiót és hozzátette „lesz olyan korszak, amikor ez a támasz a tudomány lesz”.

„Ha jól kezeljük a tudományt, az segíteni fogja a magyar megmaradás, kultúra és szabadság ügyét”

— hangoztatta, majd beszédét úgy zárta, „Éljen a magyar kultúra, éljen a haza!”.

Varga Mihály pénzügyminiszter, Klebelsberg Kunót is méltatva részletesen ismertette az egykori kultúrpolitikus budai kúriája felújításának szükségességét, amely jelenlegi felújított állapotában a köz célját, a polgári művelődést és kultúrát szolgálja. Szavai szerint minden társadalomnak szüksége van arra, hogy újrateremtse azt a kulturális közeget, amit az elődeitől örökölt. Klebelsberg Kunó „élete a nemzet részévé vált, erénye a nemzet erényévé, története pedig a nemzet történetévé” – hangoztatta Varga.

Varga hozzátette, az egykori kultuszminiszter azért dolgozott, hogy

a tudás, műveltség révén emelje fel Magyarországot,

mivel „hite szerint csak így lehetünk módosabbak, függetlenebbek és mindenek felett öntudatosabban gondolkodó magyarok”.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az elmúlt száz év magyar történelmének hányattatásai „kapaszkodókat kerestetnek velünk”. Ilyen kapaszkodó véleménye szerint gróf Klebelsberg Kunó és az ő mintegy tízéves kultuszminiszteri tevékenysége. Szavai szerint az új minisztérium a klebelsbergi hagyományokba gyökerezve próbál meg üzenetet hordozni a mai modern, posztmodern korszak számára.

(MTI)

Valódi Hírek