FRISS: Kocsis Máté mindenkit ösztönözne, hogy a titkosszolgálatok vizsgálják a külföldi pénzből működő civileket és médiumokat

Nagyon szeretné, hogy ellenőrizzék őket.

Kocsis Máté még nem folytatott egyeztetéseket a titkosszolgálatokat felügyelő Rogán Antallal a külföldről támogatott civil szervezeteket, illetve médiafelületeket érintő májusi felvetéséről – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Telexnek.

Kocsis Mátét a portál azzal kapcsolatban kérdezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság egy ülésén azt mondta, vannak olyan civil szervezetek és médiafelületek, melyeket külföldről finanszíroznak, így ezek beazonosítása vagy ismerete „nélkülözhetetlen lesz, ha a szuverenitásvédelemről beszélünk”.

A kormánypárt frakcióvezetője emlékeztetett: már 2018-ban a Stop Soros törvénycsomag miatt is komolyan mondták: „azok a szervezetek, amelyek egy külföldi állam pénzén olyan belpolitikai befolyásra kívánnak szert tenni, amely nem demokratikus legitimitáson alapul,

azt bizony vizsgálni kell, ez egy egyszerű szuverenitásvédelmi kérdés”.

Kocsis úgy véli, elsősorban a külföldi államok pénzén finanszírozott szervezetekre kell figyelni. Mint mondta, előfordul, hogy külföldi államok más kisebb országokban pártot hoznak létre, nagyvállalatokon, médiakonglomerátumokon keresztül próbálnak befolyást szerezni, vagy titkosszolgálati eszközökkel, zsarolással.

A frakcióvezető szerint az nem kérdés, hogy ilyen van. „Hogy ezek közül Magyarországon melyik történik és milyen mértékben, azzal foglalkozni kell”. Konkrét eseteket ugyan nem említett, de hozzátette „ha tudnék mondani, akkor sem mondanék most”. Azt sem árulta el, hogy a nemzetbiztonság 2018 óta foglalkozott-e ezzel a kérdéssel,

„nem tudhatjuk, ezek titkosszolgálati műveletek”.

A lap kérdésére – miszerint tud-e konkrét szereplőt megnevezni – azt mondta,

„ebben az ügyben lényegtelen, hogy én mit gondolok”.

Hozzátette, ha a szolgálatok elvégeztek ilyen munkát, akkor az „nem ismert”, ha viszont nincs ilyen munka, „akkor ösztönözni szeretnék mindenkit, hogy legyen”.

Kocsis Máté a Telex kérdéseire válaszolt:

(via, nepszava.hu / telex.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/05/24/botrany-a-kozelet-befolyasolasa-miatt-tobb-ezer-civil-szervezetet-vizsgal-az-allami-szamvevoszek

Valódi Hírek