FRISS: Megszólalt a kormányból való kirúgása után Rácz Zsófia, volt helyettes államtitkár

Mi lesz vele ezután?

Vasárnap délelőtt megírtuk, hogy kinevezték az Orbán-kormány új helyettes államtitkárait, ám a 108 fős listán nem volt rajta Rácz Zsófia neve.

Emlékezetes, hogy Ráczot 2019-ben, 22 évesen, egy külön törvénymódosítás után nevezték ki ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak Novák Katalin alá az Emberi Erőforrások Minisztériumában, most viszont nem kapott újabb megbízatást ebbéli minőségében.

Rácz Zsófia vasárnap délután a Facebook-oldalán reagált a történtekre.

Egyebek mellett azt írta:

„Hálás vagyok, hogy bizalmat kaptam ennek a nemes munkának az elvégzéséhez; igyekeztem lehetőségeimhez mérten a maximumot kihozni a rendelkezésemre álló időszakból.”

Szerinte jól vizsgázott az ifjúságpolitikai szektor azon idő alatt, amíg ő is a fedélzeten volt, még úgy is, hogy kinevezése után nem sokkal berobbant a koronavírus-járvány.

Rácz szerint munkájuk sikerességét mutatja, hogy megvalósult a 25 év alattiak SZJA-mentessége és az, hogy a fiatalok egyre szélesebb körének van lehetősége arra, hogy a világ legjobb egyetemein tanuljanak ösztöndíjjal.

Jövőjével kapcsolatban Rácz Zsófia úgy fogalmazott:

„Hogy hova tovább, az hamarosan kiderül , de egyet megígérek: nem megyek messzire. Nem tudom és nem is szeretném elengedni a szívügyemet: az ifjúságpolitikát.”

A politikus teljes posztját alább olvashatod el:

Új ciklus, új szolgálat. 🇭🇺

Az elmúlt 2,5 évben lehetőséget kaptam arra, hogy helyettes államtitkárként dolgozzak a magyar fiatalokért.

Régi-új feladat volt ez, hiszen korábban is az ifjúsági érdekképviselet területén dolgoztam, mint ENSZ ifjúsági delegált.

Hálás vagyok, hogy bizalmat kaptam ennek a nemes munkának az elvégzéséhez; igyekeztem lehetőségeimhez mérten a maximumot kihozni a rendelkezésemre álló időszakból.

Annak ellenére, hogy a kinevezésem után szinte azonnal megjelent az új kihívásokat hozó koronavírus járvány, úgy gondolom, egy eredményekben gazdag és sikeres időszakot tudhat maga mögött az ifjúságpolitikai szektor.

2020-ban még csak egy gondolat volt az, hogy SZJA mentességet kapjanak a 25 éven aluli fiatalok; mára ez valósággá vált.

Azok, akik pár éve még csak álmodtak arról, hogy állami támogatással tanulhassanak a világ legjobb egyetemein, azok mára büszke Stipendium Peregrinum ösztöndíjasok.

Akik pedig ingyenesen szeretnék megszerezni az első nyelvvizsgájukat és/vagy KRESZ vizsgájukat, ők továbbra is élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Mindez azonban nem jöhetett volna létre, anélkül a támogató és összetartó közösség nélkül, akikre az elmúlt időszakban végig számíthattam.

Hálás vagyok a kollégáimért, a mentoraimért és Értetek, akik követtétek a tevékenységemet. 🤗

Hogy hova tovább, az hamarosan kiderül 👀, de egyet megígérek: nem megyek messzire 🤓.

Nem tudom és nem is szeretném elengedni a szívügyemet: az ifjúságpolitikát.


.

Valódi Hírek