A gyógyszergyártók meghúzták a vészharangot: Végzetes következményei lehetnek az extraprofitadónak a krónikus betegeknél

Érthetetlennek nevezték a kormány viselkedését.

Elhibázottnak és veszélyesnek tartja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM), hogy a kormány a gyógyszerforgalmazókra is kiveti az extraprofitadót.

A szervezet – mely 26 gyógyszeripari vállalat tömörít Magyarországon – közleményében azt írta: a rájuk rótt kötelezettségeket felelősen vállalják, de a forint árfolyamának folyamatos gyengülése, a pandémia, majd az ukrán háború már eddig is súlyosan veszélyeztette a biztonságos hozzáférést számos modern gyógyszeres terápiához. Ráadásul ezt most tovább tetézi a különadó aránytalan és nagymértékű emelése, aminek

beláthatatlan következményei

lehetnek.

Úgy vélik, hogy a helyzet kiegyensúlyozásához a gyógyszerekhez való hozzáférés kiszámíthatóságát megerősítő, azonnali, érdemi és támogató intézkedésekre van szükség. Ennek érdekében a szakmai párbeszéd megindítását, a gyógyszeriparral kötendő új megállapodás keretében a hozzáférés gyorsítását és kiszámíthatóságát erősítő közös intézkedési terv megvalósítását kérik az új kormánytól.

Az AIPM kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány utáni, az ukrán konfliktus által felerősített negatív hatások alapjaiban rengették meg a gyógyszerekhez való biztonságos és kiszámítható hozzáférést. A forintárfolyam mélyrepülése csak az elmúlt négy évben közel 260 milliárd forintos veszteséget okozott a vényköteles termékeket forgalmazó cégeknek, ami számos terápia esetén már-már fenntarthatatlan piaci körülményeket teremtett. Azt írták:

„mindezek fényében érthetetlen a kabinet által bevezetett különadó ezen gyógyszerekre való kiterjesztése”.

Hozzátették, hogy a változatlan hatósági árak, a hatalmas méretű árfolyamveszteség, a folyamatosan növekvő gyártási költségek és az egyre erősödő inflációs nyomás mellett a gyógyszerforgalmazók eddig is több különböző jogcímen fizettek már különadót. Ennek összege csak tavaly 96 milliárd forintot tett ki, és 2010-től kezdve összességében már mintegy 900 milliárd forintnyi extra bevételhez juttatták a költségvetést.

Emellett a gyógyszereket érintő adókulcs 28 százalékra történő emelése megnehezíti a tízezer forintnál magasabb termelői árú készítmények hazai forgalmazását. Azaz kifejezetten az olyan,

magasabb hozzáadott értékű terápiákat

érinti, mint például a cukorbetegség, a daganatos megbetegedések, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a pszichiátriai betegségek, vagy akár a ritka megbetegedések kezelésére szolgáló, pótolhatatlan modern készítmények.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek