Itt van Novák Katalin vagyonnyilatkozata: 3 millióval többet tudott félretenni, mint tavaly

Élére állította a garast.

Szerdán közzétette első államfői vagyonnyilatkozatát Novák Katalin.

Az államfőnél a fél évvel korábbi nyilatkozathoz képest nem történt változás azon kívül, hogy

3 millió forinttal növelte megtakarításait.

2021-ben 29 millió volt a számláján, ami mostanra 32 millióra hízott.

Tartozása és autója továbbra sincs.

Fizetése mellett azonban kiadja az egyik lakását, és ebből havonta 225 ezer forint plusz bevétele származik. Összesen nyolc ingatlan van a nevén:

Felerészben tulajdonosa egy XI. kerületi, 240 négyzetméteres családi háznak, illetve egy 90 négyzetméteres társasháznak Újbudán; egyedüli tulajdonosa egy 56 négyzetméteres lakásnak a XI. kerületben.

Szülővárosában, Szegeden három társasházi lakást (67, 166 és 174 négyzetméteresek), valamint egy garázst kapott ajándékba 2013-ban, míg Balatonlellén üdülőt vett tíz évvel ezelőtt.

Havi tiszteletdíja a házelnököt megillető tiszteletdíj 1,1-szerese, azaz jelenleg közel

bruttó 4 millió forint.

Ez az összeg élete végéig jár Nováknak, és kérésére akkor is biztosítanak rezidenciát egyfős személyzettel, ha mandátuma lejár — emlékeztet a Telex.

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2022/06/02/most-erkezett-orban-viktor-leadta-a-vagyonnyilatkozatat-aggaszto-a-vagyoni-helyzete

Valódi Hírek