Dobrev Klára leleplezte a hazugságot: Háromszoros kudarc volt Orbánnak a brüsszeli csúcs

Ezeket pedig megpróbálja sikerként eladni.

Kudarcait próbálja sikerként eladni Orbán Viktor — írta Dobrev Klára Facebook-bejegyzésében szerdán.

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője bejegyzésében kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök az Oroszország elleni uniós szankciókkal kapcsolatban pontosan ugyanazt csinálja, amit korábban már többször: megpróbálja elhitetni, hogy győzött, holott a valóság teljesen más.

A bejegyzést változtatás nélkül közöljük:

Emlékeztek, hogyan rúgták ki Orbánt a Néppártból? Próbálta elhitetni, hogy győzött, mert ő így száll le a bicikliről.

Aztán emlékeztek, hogy mit mondott 2020-ban a jogállamisági eljárásról? Megint csak azt, hogy győzött és nem lesz belőle semmi, aztán azóta sem jön a pénz. És most

ugyanezt csinálja az uniós olajembargóval is,

kudarcait próbálja sikerként eladni:

1. Az EU úgy döntött, hogy az év végégig leállítja az orosz olajimport 90%-át. Ez egy erős európai válasz Putyin háborús bűneire, a lebombázott kórházakra és óvodákra, Ukrajna megszállására. Mindezt Orbán kényszeredetten, de

megszavazta.

Orbán elsődleges célja, hogy megvédje Putyint a komoly szankcióktól tehát kudarcot vallott. Ez az első kudarc.

2. Orbán második célja az volt, hogy zsarolásával kikényszerítse, hogy az EU által felfüggesztett uniós támogatásokat megkapja az ország. Ez sem sikerült, a megállapodásban szó sincs arról, hogy újraindulnak az uniós pénzek Magyarországra. Ez volt Orbán második kudarca.

3. Harmadikként azt akarta elérni Orbán, hogy az olajembargó ne vonatkozzon Magyarországra. Ez sem jött be, csak részleges és átmeneti mentességet kapott néhány ország, köztük hazánk is. Ez volt a harmadik kudarc.

Orbán Viktornál régi hagyomány, hogy győzelemként próbálja eladni az európai vereségeit, most is ez történik. De attól még a valóság az, hogy háromból

semmit nem tudott Orbán elérni.

Valódi Hírek