Parragh László távozását követelik a tűzoltók és a tanárok: Szerintük a kamarai elnök nyilatkozata nagy fokú tájékozatlanságra vall

A tűzoltóknak az adrenalin-löket nem jelent kellő motivációt.

Elsöprő tiltakozási hullám bontakozott ki Parragh László kijelentései miatt. Az Orbán-párti kamarai elnök a Népszavának adott interjút csütörtökön, amiben arról beszélt, hogy „a tanároknak ott a szabad nyár, a tűzoltóknak az adrenalin-löket, a kassza persze mindenkinek egyformán csörög”.

Az interjúban Parragh arról beszélt, hogy mi motiválhatja még a munkavállalókat a fizetésen kívül. Parragh kijelentései nagy vihart kavartak, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy „ezek után mindenki megértené, ha Parragh László úr sűrű bocsánatkérések közepette visszavonulna a közéletből”.

Salamon Lajos Parragh szavaira azt mondta,

a tűzoltóknak az adrenalin-löket nem jelent kellő motivációt.

„Jelentős béremelésre és egy előremutató, új életpályamodellre lenne szükség” – részletezte Salamon – „a tűzoltók társadalmi megítélése ugyan nem változott, ma is a megbízhatósági felmérések élén állunk, de ezért a boltokban nem kapunk semmit, bajtársaink kénytelenek másodállásban kiegészíteni keresetüket”.

„Az adrenalin-lökettel kapcsolatban értetlenül állunk Parragh úr nyilatkozata előtt” – tette hozzá a szakszervezeti elnök – „egyébként ez alapján is szükség lenne a korai nyugdíjazás lehetőségére, hiszen a magas adrenalinszintű munkavégzésnek elég

komoly egészségkárosító hatásai vannak”.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szintén elítélte Parragh kijelentését. Szerinte Parragh László tévedésben él, ha azt hiszi, a tanároknak ott az egész nyári szünet.

„A pedagógusoknak július első hetében ér véget a tanév, augusztus huszadika után pedig már be kell menniük a munkahelyükre. A köztes idő sem csak pihenéssel telik, sokan táboroztatnak, tanterveket készítenek, felzárkóztató programokban vesznek részt, akár saját szabadságuk terhére”

– részletezte a PSZ alelnöke – „tanév közben nem is mehetnek szabadságra a pedagógusok, csak külön engedéllyel és indoklással vehetnek ki szabadnapot, amit sok esetben meg sem kapnak, ha igénylik.

Parragh úr nyilatkozata nagy fokú tájékozatlanságra vall”.

(via, hvg.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/05/26/parragh-laszlo-a-tanaroknak-ott-a-szabad-a-nyar-a-tuzoltoknak-az-adrenalin-loket

Valódi Hírek