Bejelentette a DK: Így tiltakoznak a törvénytelen kormánytagok eskütételén

Nem kívánnak asszisztálni a színjátékhoz.

A DK nem vesz részt a kormány keddi parlamenti eskütételén, mert törvénytelennek tartja a most felálló ötödik Orbán-kabinetet — közölte az ellenzéki párt frakciószóvivője kedden az MTI-vel.

Beszámoltunk arról, hogy kedden délután teszik le az esküt a régi-új kormány miniszterei, illetve az Alaptörvény tizedik módosításáról is most szavaz a parlament.

Kálmán Olga közleménye szerint „a törvénytelen kormány” tagjai parlamenti eskütétellel akarják szentesíteni „törvénytelen hatalmukat”, de a Demokratikus Koalíció nem kíván részt venni a „színjátékban”, így

képviselői távol maradnak.

A szóvivő közölte azt is, hogy — a szintén ezen a napon várható — tizedik alaptörvény-módosításról a DK képviselői „a korábbi gyakorlatnak megfelelően”

nem szavaznak.

Valódi Hírek