Nagy nap a mai: Esküt tesznek és Alaptörvényt módosítanak a NER-csinovnyikok a Parlamentben

Megvan a részletes program.

Tizedik alkalommal módosítja mai ülésén az alaptörvényt az Országgyűlés, délután pedig esküt tesznek a plénum előtt az új kormány miniszterei.

A 11 órakor kezdődő ülésen a napirend előtti felszólalások után fogadhatják el a képviselők az egyes törvényeknek a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényhez kapcsolódó módosítását, amely a minisztériumi feladat- és hatásköröket érinti.

A parlament dönt a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatról, továbbá határoznak

Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról, és azzal összefüggésben a katasztrófavédelmi törvény megváltoztatásáról.

Ez a két előterjesztés tenné lehetővé, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdessen a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is.

A határozathozatalok után hosszabb szünet következik, majd

16 óra után lesz a miniszterek eskütétele.

A minisztert a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, ezért ismertetik Novák Katalin államfő átiratát a miniszterek kinevezéséről. Ezt követően Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Országgyűlésben, bemutatja kormányának tagjait, akik a parlament előtt esküt tesznek.

Novák Katalin már aláírta és elrendelte a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény kihirdetését.

“Magyarország polgáraként azt várom a végrehajtó hatalom irányítóitól, hogy őrizzék meg a magyar emberek biztonságát! Azt remélem, hogy a világjárványokra, a biztonsági fenyegetésekre és a gazdasági kihívásokra adott megfelelő válaszok mellett jut, marad erő a további építkezésre is. Az új minisztériumok ezeket a célokat is segíthetik”

— írta Facebook-oldalán az államfő.

Valódi Hírek