Akkorát hazudott Czeglédy Csabáról a „közmédia”, hogy utána inkább per nélkül lehozták a helyreigazítást

Kénytelenek voltak beismerni az ordas kamut.

A sajtópereket tucatjával nyerő baloldali sikerügyvéd kedden a közösségi oldalán számolt be az újabb elképesztő esetről.

Dr. Czeglédy Csaba így ismertette a helyzetet:

„Már per nélkül is elérem a célomat: akkorát hazudott a közmédia, hogy per nélkül lehozták a helyreigazítást.

Évek óta hazudja a Fidesz és a propagandasajtó, hogy a mentelmi jog mögé bújok, hogy elhúzzam az ellenem – egyébként törvénytelenül – folyó eljárást.

Összesen öt hétig volt mentelmi jogom – az ellenem folyó eljárás vonatkozásában – még 2019 május-júniusban, azóta sem.

A Fidesz a biztonságát kedvéért még törvényt is módosított miattam.

Így utólag is köszönöm a kiemelt figyelmet 😉

Mára már a saját hazugságukat is elhiszik, ezért közölte bátran a Híradó, hogy az idei kampányban is sikerrel bújtam a mentelmi jog oltalma mögé.

Csakhogy nem volt mentelmi jogom, és valószínűleg megválasztásom esetén sem lett volna.

Azért szerettem volna országgyűlési képviselő lenni, hogy a választókat szolgáljam, amit szerencsére önkormányzati képviselőként “kicsiben” Szombathelyen továbbra is megtehetek.”

Czeglédy Csaba képernyőképet is mellékelt a hirado.hu-n közölt helyreigazításról:

.


.

Valódi Hírek