FRISS: Pert nyert a Transparency International — Kiderül, kik nyerészkedtek a lélegeztetőgépeken

Egy lépéssel közelebb.

Különféle kétes eredetű számlákra utalta a berendezések ellenértékét a Szijjártó Péter vezette minisztérium – hamarosan kiderülhet, ki hagyta jóvá az üzletek lebonyolítását.

Újabb pert nyert a Transparency International (TI), így ki kell adnia a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, kik engedélyezték a szerződéskötést a lélegeztetőgépek beszerzéséről, hogyan és milyen eredménnyel világították át a malajziai beszállító céget sőt, maga a vállalkozás a hazai szabályok szerint átláthatónak minősült-e.

A szervezet hétfői közleményében emlékeztetett, több közérdekű adatigénylést is benyújtottak már az általuk „durva korrupciós” botránynak nevezett ügy feltárása érdekében.

Az már korábban kiderült, hogy a „lassan kacattá váló” lélegeztetőgépek tovább értékesítésével eredetileg megbízott külügyi tárca egyetlen darab készüléket sem tudott eladni.

A feladatot az EMMI örökölte meg, mely megtagadta a válaszadást, amit a Transparency International perre vitt, amit ugyancsak

első fokon megnyertek.

A TI szerint a lélegeztetőgép-biznisz minden bizonnyal legbizarrabb szála ugyanis a malajziai Datuk Vinod Shekar feltűnése a beszállítók között. A hazájában pénzügyi bűncselekményekkel gyanúsított „üzletember”, több mint hatezer lélegeztetőkészüléket adott el a magyar kormánynak mintegy

178 milliárd forintért.

Vagyis a lélegeztetőgépekre elszórt 300 milliárdnak majdnem a kétharmada nála landolt – pontosabban mégsem, mivel a szerződéseket aláíró külügyminisztérium a pénz jelentős részét még csak nem is a beszállítónak,

hanem különféle hongkongi és szingapúri bankszámlákra utalta át.

A külügy mindent tagad – többek közt azt is, hogy rendelkezik a maláj beszállítók átláthatóságát igazoló adatokkal. Egyébként maga az Alaptörvény is előírja a közbeszerzéseken induló cégek tulajdonosi szerkezetének átláthatóságát.

A TI Magyarország, miután a kabinet a saját maga által „összetákolt” Alaptörvény rendelkezéseinek betartását sem tartja szükségesnek, kikérte a külügytől a „felettébb gyanús” szerződések különféle részleteit, mint például, hogy

  • kik engedélyezték a szerződéskötést,
  • hogyan és milyen eredménnyel világították át a malajziai beszállító céget sőt,
  • maga a vállalkozás a hazai szabályok szerint átláthatónak minősült-e.

Mindezek mellett talán a legfontosabb részlet mégis az, hogy ki és miféle okok alapján engedélyezte

a 178 milliárd forint ismeretlen hátterű hongkongi és szingapúri bankszámlákra utalását.

Az ügyben a Fővárosi Törvényszék első fokon a TI Magyarország javára döntött az eljárásban, így egy lépéssel közelebb kerülünk a kormány súlyosan korrupt lélegeztetőgép bizniszének most még titkolt részleteihez – zárul a szervezet tájékoztatása.

(trancparency.hu / nepszava.hu)

Kapcsolódó:

Nem titkolhatják tovább Orbánék: Nyilvánosságra kell hozniuk a mocskos lélegeztetőgép-biznisz adatait

https://nyugatifeny.hu/2022/05/09/kalman-olga-kiakadt-gennyesre-kerestek-magukat-majd-felszamoltak-a-lelegeztetogep-biznisz-legnagyobb-nyertes-ceget

Valódi Hírek