Rendkívüli bejelentést tett Lázár János: “Hajlamos vagyok a lázadásra”

Szerinte az Oroszországgal való együttműködés ellehetetlenül.

Csütörtök este 7 órára hirdette meg Lázár János hódmezővásárhelyi kocsmafórumát, ahol a hvg.hu kérdéseire is válaszolt. Azóta kiderült az új kabinet összetétele is, amit a mai napon véglegesítettek. Lázár János az Építési és Beruházási Minisztériumot kapta Orbán Viktor új kormányában.

Lázárnak ezúttal sem sikerült pontosan érkeznie a meghirdetett kocsmafórumra, így meg sem lephette, hogy alig ült le az ásványvize mellé, megkapta az első kérdést: Gyakran elkésik? Négyévente fordul csak elő – mondta, amivel arra utalt, hogy 2018-ban, majd most május 2-án is kihagyta a parlamenti alakuló ülés előtti Fidesz-frakció-fotózást, amiért később kapott is egy vekkert Kocsis Máté frakcióvezetőtől. Lázár most elárulta, hogy Kocsis nem hitte el neki az újfent előadott kifogást, miszerint elaludt.

Lázár „akinek nincs semmije, az annyit is ér” János a lapnak így nyilatkozott: „országépítésre mindig vállalkozom”, illetve azt is hozzátette, hogy

„én bármilyen munkát, a legkisebb munkát is nagy alázattal végzem”.

A május 11-i, Orbán munkahelyén, a várbéli Karmelitában megtartott kormányalakító munkaebédről egyébként Lázár azt mondta, „próbáltam meghúzódni, halat ettem zöldséggel”. Jelezte, hogy mindent tud a leendő kormányról, de nem mondhatja el, ekkor még a saját sorsáról is csak annyit jegyzett meg, hogy „valami lesz”.

„Nem kérték el az ebéd árát, úgyhogy valószínű, hogy a meghívotti kör tagja voltam, szóval alakul az új kormány.”

— fogalmazott.

Az előző Orbán-kabinetből kihagyott Lázár azzal kerülhetett újra képbe, hogy egyéniben legyőzte a hódmezővásárhelyi választókerületben a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Pétert áprilisban. Pedig, ahogy a fórumon elárulta,

nem erre számított.

„Nem arra készültem, hogy győzök, inkább arra, hogy méltósággal tudomásul veszem a választók döntését”. Kétségek közt, de nem idegesen, otthon, egy kád forró vízbe merülve, 140/80-as vérnyomással (megmérte!) várta április 3-án este az eredményt.

Lázár a továbbiakban elmondja: „2018-ig tanultam Orbán Viktortól, 18-tól 22-ig pedig Csányi Sándortól. Elég jó iskola ez.” Ami talán sem az elmúlt négy, sem az elmúlt húsz évben nem változott, Lázár szerint az, hogy

„hajlamos vagyok a lázadásra”.

Mint mondta, „ezt amúgy is csak addig szabad csinálni, amíg az ember el meri küldeni az ellenfeleit és még a saját párttársait is a p*csába”. Lázár érez még mindehhez magában „erőt, tüzet, vagányságot”, pedig az elmúlt években állítása szerint „sokat szenvedett”. Ezt csak azért nem bánja, mert „ahhoz, hogy nagy politikussá válj, sokat kell szenvedni” — fejtette ki.

Ami a szenvedést illeti, a fórumnak helyt adó kocsma üzemeltetője arra panaszkodott Lázárnak, hogy vállalkozóként érzi „az áram piaci árát, ami a korábbinak már a 2,5-szerese”. Ő azzal nyugtatta, hogy lesz ez még rosszabb is, hiszen „a magyar ipar az elmúlt évtizedben az olcsó orosz energiával volt versenyképes”, ám az Ukrajnában zajló háború miatt „Oroszország elvágta magát Nyugat-Európától, közben Amerika maga alá gyűri Európát”, és mint Lázár megállapította, a következő 10, de akár 25 évben

az Oroszországgal fennálló kooperáció gazdaságilag, társadalmilag és politikailag is ellehetetlenül.

A HVG interjúja Lázár János csúcsminiszterrel, itt tekinthető meg:

(via, hvg.hu)

 

Valódi Hírek