Hivatalba lép az új köztársasági elnök: Hatalmas ünneplést kap Novák Katalin a beiktatására

A kormány kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánította.

Egy hétfői kormányrendelettel a kormány kiemelt fontosságú rendezvénnyé nyilvánította a május 14-én megrendezésre kerülő köztársasági elnöki beiktatási ünnepség részeként

  • a Kálvin téri református templomban tartandó istentiszteletet;
  • a Kossuth Lajos téren tartandó beiktatási ceremóniát;
  • valamint a Sándor-palotában tartandó nyílt napot.

A beiktatása szombaton a Kálvin téri református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd Novák Katalin a Kossuth téri ünnepi díszceremónián mond beszédet. Itt a katonai tiszteletadás után mások mellett fellép Rúzsa Magdi és Balázs János zongoraművész. Május 14-én kora délután megnyitja kapuit a Sándor-palota, ahova az érdeklődők bemehetnek.

Rogán Antal propagandaminiszter irányításával bevonják a szervezésbe a honvédelmi minisztert, a belügyminisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, az emberi erőforrások miniszterét és még az agrárminisztert is.

A nemzeti rendezvényekről szóló szabályok szerint ilyenkor a honvédelmi miniszter felel a Magyar Honvédség közreműködéséért, ami a szárazföldi,

a légi és a vízi bemutatókat,

illetve azok biztosítását jelenti.

A belügyminiszter felel az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv rendezvénybiztosítási (közlekedési és közrendvédelmi) feladatokat ellátó és díszelgő egységeinek, a katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az Alkotmányvédelmi Hivatal szerveinek rendezvénnyel kapcsolatos közreműködéséért, valamint a rendezvények biztosítási tervének elkészítéséért és azok végrehajtásáért.

A külgazdasági és külügyminiszter felel a diplomáciai protokoll feladatok ellátásáért. Az emberi erőforrások minisztere felel az egészségügyi szervek közreműködéséért és az egészségügyi biztosításért. Az agrárminiszter pedig az Országos Meteorológiai Szolgálat közreműködéséért felel.

Ugyanakkor Novák Katalin már május 10-én elfoglalja a hivatalát.

(via 444.hu/Telex.hu)

Valódi Hírek