Kiemelt beruházássá nyilvánította a Fidesz-kormány a projektet, ami a Lipótmező épületét elitiskolává alakítja

Az OPNI-nak új funkciója lesz.

Kiemelt beruházás lett az OPNI helyén megvalósuló nemzetközi magániskola, szúrta ki az Építészfórum.

A szaklap szerint az április 19-i Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányrendelet, ami alapján

kiemelt beruházássá nyilvánították

az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyén megvalósuló iskolafejlesztést, valamint meghatározták a rá vonatkozó sajátos beépítési szabályokat és egyedi építési követelményeket.

Ennek alapján a beruházással érintett, 11186/6 helyrajzi számú ingatlan alrészletén és az ebből telekalakítással létrejövő ingatlanon oktatási, köznevelési, kereskedelmi, iroda-, szálláshely-, sport- és közlekedési célú építmények és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el.

Mint arról az Alfahír is beszámolt, megmenekülhetnek az OPNI egykori munkavállalói a kilakoltatás elől, miután a magyar állam hosszas nyomásgyakorlást követően visszakozni látszott és elindult a kompromisszumos megoldások felé. Az Alfahír információi szerint Szijjártó Péterék engedményeket tehetnek, melynek részeként legrosszabb esetben is cserelakásokat kaphatnak az egészségügyi dolgozók, de az sincs kizárva, hogy meghagyják otthonaikat.

lipótmező, opni

Az új elitiskolának szánt területen ugyanis az intézmény 2007-es bezárásától függetlenül szolgálati lakásaikban maradtak az ott élő családok, igaz, valójában ezek a telek szélén helyezkednek el, és különösebben nem zavarják a beruházást.

A két éve meghatározottak alapján egy nemzetközi, bentlakásos intézmény létrehozása a cél, amely középfokú oktatást nyújt majd tandíjért cserébe, az épületre vonatkozó konkrét tervekről azonban egyelőre nem tudni részleteket. Varga Mihály pénzügyminiszter, egyben Budapest II. kerületének országgyűlési képviselője korábban az épület megmeneküléséről beszélt, és arról, hogy felújítják a fejlesztés keretében.

(via, epiteszforum.hu / alfahir.hu)

 

Valódi Hírek