Megszüntetik a rendőrségi nyomozást Szilágyi Liliána bántalmazásának ügyében, mert az úszónő nem tett vallomást

A vizsgálat lezárult.

Szilágyi Liliána tavaly év végén írt arról közösségi oldalán, hogy úszóedző apja éveken át bántalmazta őt, illetve anyját is. Az ügyben azóta a Magyar Úszó Szövetség folytatott vizsgálatot, és arra jutottak, hogy

Szilágyi igazat mondott,

apját pedig kitiltották a szövetség rendezvényeiről.

Az rtl.hu arról tájékoztatott, hogy rendőrségi büntetőeljárás nem indult az ügyben. Mint a rendőrségtől megtudták, vizsgálat ugyan indult, de már

lezárult:

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból rendelt el feljelentés kiegészítést kiskorú veszélyeztetése és szexuális kényszerítés bűntett, valamint könnyű testi sértés vétség gyanúja miatt. A sajtóban a sérelmére elkövetett bűncselekményekről beszámoló sportolónővel a BRFK nyomozói három alkalommal vették fel a kapcsolatot, a hölgy azonban nem jelent meg a hatóság előtt, hogy vallomást tegyen. A sértett vallomásának hiányában

bűncselekmény elkövetésének gyanúját nem volt lehetséges megállapítani,

ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. február 10-én a feljelentést elutasította.”

A lap kereste Szilágyi Liliánát is, aki nem kívánt nyilatkozni. Jogi képviselőjének helyettese annyit közölt az rtl.hu-val, hogy Szilágyi Liliána

nem kapott három idézést.

(via, rtl.hu / 444.hu)

(Kiemelt kép: szeged.hu)

Valódi Hírek