EBESZ: Nem voltak egyenlőek a feltételek a magyar választáson

Nem voltak kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Közzétette megállapításait a magyar választásokról az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) és az EBESZ Parlamenti Közgyűlése (EBESZ PA) közös megfigyelő missziója. Sajtótájékoztatójukon Kari Henriksen norvég parlamenti képviselő, a rövid távú megfigyelők vezetője azzal kezdte, hogy megköszönte a magyar hatóságok meghívását.

Több kritikát is megfogalmaztak a magyar választásokkal kapcsolatban:

  • negatív kampányt,
  • a vita hiányát és azt,
  • hogy a kormánypártok és az állam üzenetei egybemosódtak.
  • Visszautasították azt is, hogy harci intézmény lennének, hiszen épp a magyar kormány meghívására érkeztek az országba.

Egyik legfontosabb megállapításuk az volt, hogy

a választáson nem voltak kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Bár a jelöltek szabadon kampányolhattak, a kampány kifejezetten negatív volt, és a pálya a Fidesz felé lejtett. Az átláthatóság hiánya szintén a kormánykoalíciónak kedvezett, a vita hiánya pedig jelentősen hátráltatta a szavazókat a döntés meghozatalában.

Bár a parlamenti választás rendben lezajlott, a folyamatot aláásta a kormány és a kormánypártok üzenetei közötti jelentős átfedés, amely elmosta a határvonalat az állam és a párt között, továbbá a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás.

A misszió a továbbiakban azt is megállapította, hogy a jogi keret megfelelő alapot biztosít a demokratikus választás lebonyolításához, de

több esetben nem érvényesültek a nemzetközi standardok.

A választás napja békésen zajlott, a megfigyelők jól szervezettnek, rendezettnek és gördülékenynek értékelték a folyamatot. A szavazás titkossága ugyanakkor gyakran veszélybe került, különösen a túlzsúfolt szavazóhelyiségekben.

Kitértek a választással egy napon megtartott népszavazásra is, melynek jogi kerete nagyrészt nem volt megfelelő annak demokratikus lebonyolításához, és nem biztosított egyenlő esélyeket a népszavazási kampányokhoz. A választók nem kaptak objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatást a választási lehetőségekről.

Beszámolnak róla, hogy a rendkívül negatív hangvételű kampányban az Oroszország ukrajnai inváziója által kirobbant háború vált a vezető témává, és a kormányzó és az ellenzéki pártok is személyes támadásokra használták fel ezt a helyzetet.

„Ahhoz, hogy a szavazók megalapozott döntést hozhassanak, alapvető fontosságú, hogy a rivális felek egyenlő hozzáféréssel rendelkezzenek a médiához, és tájékoztató kampányokat folytassanak, ahelyett, hogy a megosztó üzenetek közvetítésére és személyes támadásokra összpontosítanának, amint az sajnos itt megfigyelhető volt” — mondta Kari Henriksen.

Mark Pritchard, a delegáció vezetője hozzátette, hogy a politikai pártok és a civil társadalom megbíztak a választói névjegyzék pontosságában, de a közelmúltban elfogadott jogszabályok gyengítették a rendszer fontos biztosítékait, és a külföldön történő szavazásra vonatkozó eltérő szabályok aláásták az egyenlő szavazati jog elvét.

„Jó volt látni, hogy a választás napja ilyen jól sikerült. Ugyanakkor több hibát is látunk a választási eljárásban, mivel számos, a jogszabályok megerősítésére vonatkozó előzetes ajánlást figyelmen kívül hagytak” – mondta.

A megfigyelő misszió megállapított: Az állami költségvetésből finanszírozott széles körű kormányzati reklámkampányok megerősítették a kormánypártok fő kampányüzeneteit,

ezzel jogosulatlan előnyhöz juttatva őket.

A magyarországi médiahelyzetet is kifogásolták, amivel kapcsolatban így írnak: „A választások előtt elfogult és kiegyensúlyozatlan híradások terjedtek a magyar nyilvánosságban és számos magántulajdonban álló médiában, ezzel elsősorban a kormánypártokat juttatva előnyhöz” — mondták.

Az EBESZ képviselői visszautasították Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy „harci intézmény” lennének. Mint mondták, a missziót a magyar kormány hívta meg, és magyar tagjaik, köztük parlamenti képviselők is vannak mindkét oldalról.

Magyarországon most történt meg először, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (OSCE/ODIHR) teljes körű megfigyelési missziót javasolt. Erre az uniós államok közül

eddig egyedül Bulgáriában volt példa.

A javaslat értelmében 18 hosszú távú megfigyelő érkezett Magyarországra, őket egészítette ki 200 olyan megfigyelő, akik röviddel április 3-a előtt érkeztek, és a választások után néhány nappal távoznak.

Az EBESZ megfigyelői természetesen nem először vizsgálódtak Magyarországon, ez volt a hatodik alkalom, hogy jelentést készítettek az országgyűlési választásokról, de az első, melyre teljes körű megfigyelői missziót küldtek. Négy évvel ezelőtt azt állapították meg, hogy akkora volt a Fidesz médiatúlsúlya, és a kormány annyival többet kampányolhatott, hogy bár maga a választás tiszta volt,

egyenlő versenyről szó sincs.

Az akkori jelentés szerint a 2018-as választást tisztán bonyolították le, a szavazás csalás nélkül zajlott, de a kormányzati médiatúlsúly és az átláthatatlan kampányfinanszírozási rendszer lehetetlenné tette, hogy igazi politikai vita legyen a választás előtt, így a szavazók jelentős részéhez nagyon sok információ nem jutott el.

(via, hvg.hu)

Valódi Hírek